Pro Cultura Hungarica díj
Vezető pekingi zenepedagógust díjaztak a Kodály-módszer népszerűsítéséért
Kodály Zoltán születésének 132. évfordulójához kapcsolódva, a Kodály-módszer népszerűsítéséért végzett áldozatos munkájáért a Pro Cultura Hungarica díjat vehette át Kao Csien-csin asszony, a Kínai Központi Zeneakadémia zenei nevelés tanszékének vezetője pénteken Pekingben, a magyar kulturális intézetben.
2014.12.13 03:30MTIAz intézet helyisége zsúfolásig megtelt, mert diákok generációi jöttek el tisztelt tanáruk és vezetőjük köszöntésére. A közönséget nagyobb részt három különböző korosztályt képviselő kórusok tagjai alkották, s valamennyien bizonyították is tudásukat, még egy magyar népdalt is előadtak.
Mint mondták, nem kis részben Kao asszony jóvoltából valamennyien tudják, ki Kodály Zoltán, mi a Kodály-módszer és hogy hol van Magyarország.
Az ott lévők közül csaknem tízen, immár oktatók, olyanok voltak, akik legalább egy-két évet már eltöltöttek Magyarországon, többnyire Kecskeméten, a Kodály Intézetben.
Kao Csien-csinről elhangzott, hogy a Sanghaji Zeneakadémián végzett, ahol tanulmányai során a nyugati zenetörténelemre szakosodott. 1988-ban a Kínai Központi Zeneakadémia zenei neveléssel foglalkozó kutatócsoportjának vezetője lett.

Tanszékén öt éves alapozó oktatás keretében többek között a Kodály-módszeren alapuló oktatást alkalmaznak. Számos magyar zenepedagógiai munkát fordított kínaira, illetve szerkesztett, nagy figyelemmel tanulmányozta és terjesztette a Kodály-módszert.
A díjat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adományozta Kao Csien-csinnek még az év elején, most pedig Szilas Cecília pekingi nagykövet adta át a kitüntetettnek. Az eseményen jelen volt és méltatta Kao asszony munkásságát Ting Vej kulturális miniszterhelyettes és Vang Ce-Csao, a kínai konzervatórium rektora.
A kitüntetettet üdvözölte Szőcs Géza kormánybiztos is, aki - mint fogalmazott - egy kultúrdiplomáciai misszió keretében tartózkodik a kínai fővárosban. Az esemény házigazdája Buslig Szonja Andrea volt, a kulturális intézet igazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06