61 éves volt
Elhunyt Fátyol Tivadar muzsikus, zeneszerző
A Rádió C volt igazgatóját, a Nóta TV programvezetőjét 61 éves korában érte a halál.
2014.12.10 14:42MTI
freedigitalphotos.net/koko-tewan
Elhunyt Fátyol Tivadar muzsikus, zeneszerző, rendező, producer, az első Cigány Kulturális Világfesztivál szervezője.
A Rádió C volt igazgatóját, a Nóta TV programvezetőjét 61 éves korában érte a halál - tudatta az Oltalom Karitatív Egyesület szerdán az MTI-vel. 1953-ban született, édesapja Fátyol Mihály ismert nótaszerző, zenész volt.
A RomNeten olvasható életrajza szerint pályáját 1967-ben, mint zenész a világhírű Rajkó Zenekarban kezdte. Az ott eltöltött tíz év alatt bejárta a világot, szinte minden híres koncertteremben és színházban fellépett. 1975-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzést tanult.
Első nagy, átfogó munkája 1984-ben a Magyar Televízió megrendelésére, a Lakatos Menyhérttel írt Átok és szerelem című zenés ballada, amelyet több országban is bemutattak. A film számos fesztiválon díjat nyert. 1989-90-ben Európa cigányai címmel egy hatórás dokumentumfilm elkészítésében vett részt mint forgatókönyvíró, zenei szerkesztő, szaktanácsadó. 1994-ben az "...és a Mika?" című film forgatókönyvét írta, melyet Gábor Péter rendezett.
1995-1996-ban szervezte meg az első Cigány Kulturális Világfesztivált az Ariadne Alapítvány keretén belül. 1995-ben Németországban és az Egyesült Államokban jelent meg a Gipsy Vagabonds együttessel önálló CD-je, amely több mint 250 ezer példányban kelt el.
1996-ban a Szabadkai Színház tűzte műsorára az Átok és szerelemből írt musicalét, amely több mint száz előadást élt meg, 1998-ban az Ábel Amerikában című film zenéjét írta. Rendszeresen dolgozott külső munkatársként a Magyar Televízió Roma magazinjában mint szerkesztő-rendező. Itt készítette el a Rajkó Zenekar 50 éves munkásságát bemutató televíziós filmet.
Sorsunk címmel húszrészes dokumentumfilmet rendezett, Út a halálba című filmjét a 2006-os Magyar Filmszemlén Schiffer Pál-díjjal jutalmazták. A Magyar Televízió részére Balázs János születésének 100. évfordulója alkalmából készített dokumentumfilmet.
A Rádió C zenei igazgatója és műsorvezetője mintegy két éven keresztül volt, majd 2004 októberétől ismét itt dolgozott programigazgatóként és műsorvezetőként, 2006 januárjától pedig ügyvezető igazgatóként. 2009-től a Nóta TV programigazgatója volt. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


