Programajánló
Péntek: ParaSzuperSztár döntő!
Pénteken tartják a fogyatékossággal élők számára szervezett ParaSzuperSztár kulturális tehetségkutató döntőjét Budapesten, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.
2014.12.04 14:45MTIA legjobb előadóművészeti produkciókat felvonultató döntővel egy időben kiállítás is nyílik a nyertes képzőművészeti pályaművekből.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) által szervezett tehetségkutatóra összesen 450-en jelentkeztek, a legfiatalabb nevező 11, míg a legidősebb 90 éves volt. A verseny két kategóriában zajlik, az előadóművészeti produkciók (ének, hangszeres zene, tánc, próza- és versmondás) mellett képzőművészeti alkotásokat (kisfilm, grafika, festészet, fotó, kisplasztika, nép- és iparművészeti alkotás, saját irodalmi mű) is értékel a szakmai zsűri.
A pénteki döntőben az a 19 előadóművészeti produkció szerepel, amelyeket az októberi elődöntőkön választottak ki. A nyertes képzőművészeti pályaműveket szintén pénteken, egy kiállítás keretében mutatják be. A tehetségkutató nyertesei között több mint kétmillió forint értékű ösztöndíjat osztanak szét, emellett számos felajánlás érkezett különdíjakra is.
A megmérettetés célja, hogy megtalálja azokat a fogyatékossággal élő tehetségeket, akik eddig nem tudták megmutatni képességeiket a nyilvánosság előtt. A szervezők remélik azt is, hogy a verseny segíteni fogja a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi elfogadását és integrációját.
Az előadóművészeti kategória zsűrijében Both András színművész, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes, Gaudy Babette képző- és iparművész, Koncz Gábor színművész, László Attila gitárművész, Pozsgai Zoltán zongoraművész, Tóth Richárd színész-koreográfus foglal helyet, a zsűri elnöke Monspart Sarolta világbajnok tájfutó.
A képzőművészeti kategória szakmai zsűrijét Fark László grafikusművész, Gaudy Babette képző- és előadóművész, Hervé Lóránth Ervin képző- és iparművész, Illés Vanda művészettörténész, Markovics Ferenc Balázs Béla-díjas fotóművész, Papp Sándor Zsigmond író és újságíró, Pálos György Balázs Béla-díjas rendező-operatőr és Teknős Miklós Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter alkotja.
Az esemény díszvendége Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége lesz.
A 19 döntős előadóművészeti produkcióról az esemény honlapján lehet bővebb információt találni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06