Programajánló
Százezren látták eddig A fáraók Egyiptoma című szegedi kiállítást
Százezren látták eddig A fáraók Egyiptoma című szegedi kiállítást, a Móra múzeum történetének legsikeresebb tárlata még egy hónapig tekinthető meg.
2014.12.03 06:30MTIA tárlat százezredik látogatóját, a fővárosból érkezett Ivády Rékát Botka László polgármester köszöntötte kedden.
A politikus elmondta, hogy a 2012-es Munkácsy-kiállítás volt eddig a szegedi Móra Ferenc Múzeum eddigi leglátogatottabb időszaki tárlata, amelyet több mint 49 ezren tekintettek meg. A közgyűjtemény három helyszínen látható egyiptomi kiállításával sikerült ezt túlszárnyalni, a százezres látogatószám azonban nemcsak a szegedi múzeum történetében számít rekordnak, hanem a vidéki kiállítóhelyek között is kiemelkedő eredmény.
A polgármester közölte, hogy a tárlatokra a szegediek mellett sokan érkeznek az ország más részeiről és külföldről - elsősorban Vajdaságból - is. Botka László hangsúlyozta: bízik abban, hogy a Móra múzeum a következő években is a bővülő szegedi idegenforgalom egyik meghatározó vonzereje lesz.
A fáraók Egyiptoma című kiállítás áprilisban nyitotta meg kapuit: ekkortól látható a Kass Galéria egyiptomi sírkamrája. A nagyszabású tárlat második helyszíne, a Fekete-ház májusban csatlakozott a balzsamozás termével, a harmadik helyszín, a Móra múzeum főépületében az egyiptomi vallást és mindennapokat bemutató kiállítás pedig a Múzeumok éjszakáján nyílt.
Fogas Ottó múzeumigazgató közölte, hogy a tárlat nyitva tartási idejét december 30-ig meghosszabbították. Mindhárom helyszínen folyamatos az érdeklődés: a látogatókat csütörtökönként hosszabbított nyitva tartással, csütörtökön és szombaton pedig ingyenes tárlatvezetésekkel várják.
Móra Ferenc Múzeum
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


