Az 50 ezredik vendéget köszöntötték nemrég
Látogatórekordot döntött A fáraók Egyiptoma
A szegedi Móra-múzeum történetének legsikeresebb tárlata A fáraók Egyiptoma kiállítás, amelyen pénteken az ötvenezredik látogatót köszöntötték.
2014.08.15 13:59MTI
freedigitalphotos.net/Arvind Balaraman
Medgyesi Konstantin sajtóreferens elmondta, hogy a 2012-es Munkácsy-kiállítás volt a szegedi Móra Ferenc Múzeum eddigi leglátogatottabb időszaki tárlata, melyet több mint 49 ezren tekintettek meg.
A közgyűjtemény három helyszínen látható egyiptomi kiállításával néhány hónap alatt sikerült ezt túlszárnyalni, pénteken egy unokáival érkező szegedi nagymama személyében az ötvenezredik vendéget köszöntötték. A fáraók Egyiptoma című kiállítás áprilisban nyitotta meg kapuit: ekkortól látható a Kass Galéria egyiptomi sírkamrája.
A nagyszabású tárlat második helyszíne, a Fekete ház májusban csatlakozott a balzsamozás termével, a harmadik helyszín, a Móra-múzeum főépülete pedig a Múzeumok Éjszakáján nyitotta meg kapuit.
Mindhárom helyszínen folyamatos az érdeklődés: a látogatókat csütörtökönként hosszabbított nyitva tartással, csütörtökön és szombaton pedig ingyenes tárlatvezetésekkel várják.
A muzeológus közölte, a becslések szerint a látogatók 20-30 százaléka külföldi, a legnagyobb részük vajdasági magyar, illetve szerb. Tudatosan igyekeztek megszólítani a szomszédos ország lakóit, a röszkei határátkelőhelyen például egy óriás hirdetés hívja föl a tárlatra az utazók figyelmét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


