Ünnepély
Gálával zárt a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje 2014
Ünnepélyes gálaműsorral zárult a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje 2014 (KmMZ) elnevezésű koncertsorozat szombaton a fővárosi Pesti Vigadóban.
2014.11.23 06:30MTI
MTI fotó: Kovács Attila
"A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által is támogatott koncertsorozat és a hozzá kapcsolódó mozgalom generációk, népek, népcsoportok között teremt kapcsolatot és megmutatja, mi az, amire a 21. században is büszkének kell lennünk" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a koncert előtt tartott beszédében. "Feladatunk, hogy a magyar kultúra hagyományainak megőrzése és erősítése érdekében folytassuk azt, amit a nagy elődök, Kodály Zoltán és Bartók Béla elkezdtek" - tette hozzá a tárcavezető.
A Pesti Vigadó dísztermében tartott műsorban fellépett többek között Pál István Szalonna és bandája, néptáncos barátaik, Kovács Krisztián pusztinai csángó furulyás és énekes, a kobozon játszó Szilágyi Szabolcs, a Tekerős Barátok és a Misztrál együttes. A koncertet Agócs Julianna nyitotta énekével Dóra Áron furulyakíséretében.
A gála fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, egyházi védnöke pedig Szabó István református püspök.
A koncerteket 2001 óta szervezi a Stereo Kft. és a Periferic Records, céljuk, hogy Kárpát-medencében élő magyar közösségek és nemzetiségek megismerjék egymás kultúráját, hagyományait és szokásait, javítsák és bővítsék kulturális kapcsolataikat. Idén öt határon túli városba, Királyhelmecre, Lendvára, Beregszászra, Nagyváradra és Magyarkanizsára jutott el a KmMZ koncertje.
A korábbi évek koncertjeinek felvételeiből készített lemezek értékesítésének és a Magyar Református Egyház közreműködésével és támogatásával megvalósuló adománygyűjtésnek köszönhetően mintegy 2,5 millió forint értékű CD-adományt vehetnek át szombaton ezen városok küldöttei.
A szervezők az elmúlt évek során mintegy 15 millió forint értékben adományoztak lemezeket határon túli városok könyvtárainak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


