Programajánló
Kezdődik a Kárpát-medencei magyar filmművészek találkozója
A program keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg a határon túli filmes és televíziós műhelyekben készült alkotások vetítését.
2014.05.20 07:29MTIElső alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei magyar filmművészek találkozóját, amelyre Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból 17 alkotó érkezik. A program keretében vetítéseket is rendeznek kedden és szerdán az Uránia Nemzeti Filmszínházban a határon túli filmes és televíziós műhelyekben készült alkotásokból.
A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata által szervezett tanácskozás összegzi a határon túli régiókban korábban lezajlott találkozók eredményeit, legfontosabb célja pedig, hogy a Kárpát-medencében élő magyar filmalkotók közösen fogalmazzák meg a határon túli magyar filmalkotók munkáját biztosító támogatási rendszerre vonatkozó javaslataikat - közölte az MTI-vel a Magyar Művészeti Akadémia.
A program keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg a határon túli filmes és televíziós műhelyekben készült alkotások vetítését, alkalmat kínálva a tanácskozás résztvevői mellett a magyarországi filmbarátok és szakmabeliek számára, hogy e filmmustra segítségével megismerhessék a Délvidéken, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és Szlovéniában, zömében az elmúlt két esztendőben készült filmalkotásokat.
Mint a szervezők emlékeztetnek, a határon túli alkotók és műhelyek speciális közegben, a magyarországi műhelyekétől sok szempontból eltérő helyzetben működnek, de a magyarországi filmszakma történései kihatnak a határon túli filmesekre és televíziósokra is.
A támogatási források szűkülése miatt a filmgyártás a környező országokban is nehéz helyzetben van, a művészi filmalkotás felé nyitó, új utakat kereső, kísérletező műfajokban alkotó filmesek lehetőségei sokkal szerényebbek, mint a televíziós műhelyekben dolgozóké, egy-egy nagyjátékfilm elkészítése pedig gyakran elérhetetlen álomnak tűnik.
Ennek ellenére a filmmustra keretében a közönség a legváltozatosabb műfajokban (természetfilm, dokumentumfilm, animáció, animációs dokumentumfilm, portré, kisjátékfilm, etűd, pszichológiai thriller) 25 művet, összesen 821 percnyi filmalkotást láthat. Az alkotások többsége 2012 óta készült, közülük több itt látható először.
A találkozó részletes programja a EZEN a honlapon érhető el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


