Programajánló
Elkezdődött az Országos Mikulás Fesztivál a Fejér megyei Nagykarácsonyban
A Mikulásház udvarán idén is megtekinthetők a szánhúzó szarvasok, a miniállatkert, az ajándékládikákban más gyerekek által elrejtett játékok lapulnak, míg a Jóság Kútja azokat várja, akiknek vannak eltitkolt csínytevéseik.
2014.11.22 05:30MTIMegnyílt Mikulásfalva képzeletbeli kapuja péntek délelőtt, miután Müller Miklós, Nagykarácsony polgármestere átadta a magyar Mikulásnak a mesebeli városka kulcsát. Ezzel elkezdődött a 19. Országos Mikulás Fesztivál a Fejér megyei településen.
Tibenszky Moni Lisa rendezvényigazgató az MTI-nek elmondta: minden hétvégén különböző tematika mentén szerveződnek a programok. Az első vasárnap a nagycsaládosoké, ők extra kedvezménnyel vehetnek részt a rendezvényeken.
MTI Fotó: Nagy Lajos
A következő hétvégén az alma és ezzel együtt az egészségmegőrzés lesz középpontban, majd ezt követően, december 5-6-7-én rendezik meg a Mikulás Fesztivált. Az utolsó két hétvége a hagyományokról, a hagyományőrzésről szól majd, hiszen Luca-napok és betlehemes napok várják az érdeklődőket.
A december 21-ig tartó fesztivál idei újdonságaival az a szervezők célja, hogy egy kicsit megállítsák az idő kerekét és visszacsempésszék a gyerekek életébe az olvasás, a felolvasás, a filmbefűzés élményét. A Móra Mesesarokban vidám, színes bútorok között találkozhatnak a gyerekek kedvenc mesehőseikkel, a Móra Kiadó jóvoltából pedig több kedvelt meseíró is ellátogat Mikulásfalvára. A másik újítás a Diafilmpajta, ahol szalmabálákon ülve a kedvenc meséiket láthatják a gyerekek.
A rendezvényigazgató elmondta még, hogy a fesztiválon a korábbi években megszokott helyszínek és programok is várják a látogatókat. A Mikulásház udvarán idén is megtekinthetők a szánhúzó szarvasok, a miniállatkert, az ajándékládikákban más gyerekek által elrejtett játékok lapulnak, míg a Jóság Kútja azokat várja, akiknek vannak eltitkolt csínytevéseik.
A Játszóházban kézműves foglalkozások és népi játékok segítenek az ünnepi hangulatra való készülődésben, a Falusi Élet Kertje és a Mesterségek Utcája pedig a vidéki élet hétköznapjaiból, hagyományaiból és ízeiből kínál kóstolót a vendégeknek.
November 30-án, Advent első vasárnapján mutatják be a különleges adventi bélyeget, amelyet a helyi postahivatal ráragaszt minden karácsonyi küldeményre.
Mikulásfalva idei fellépői között van az Alma zenekar, az Eszter-lánc mesezenekar, a Kaláka, a Mono Manó Zenekar és a Magyar Színház.
MTI Fotó: Nagy Lajos
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


