Folyamatos munkánk
Holokauszt-emlékév - könyv a magyar veszteségekről, a felelősségről
"Folyamatos munkánk életben tartani minden felnövekvő nemzedék éberségét és tisztességét, hogy a holokauszt soha többet ne történhessen meg."
2014.11.18 19:57MTIFolyamatos munkánk életben tartani minden felnövekvő nemzedék éberségét és tisztességét, hogy a holokauszt soha többet ne történhessen meg - mondta L. Simon László kedden a Magyar Holokauszt 70 - veszteségek és felelősségek című kötet bemutatóján a Tom Lantos Intézetben.
A Holokauszt-emlékév keretében, a kormány által létrehozott Civil Alap 2014 támogatásával megjelent könyv kapcsán a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a magyar zsidóság története, kultúrája elválaszthatatlan a magyar nemzet egészének történetétől és kultúrájától.
Mint L. Simon László megjegyezte, a holokauszt-emlékév keretében számos vidéki zsidó temetőt sikerült rendbe hozni. Kitért ara, hogy a Mazsihisz vezetőivel több olyan település temetőjében járt az elmúlt időszakban, ahol a holokauszt következtében már nem élnek zsidók.
Hozzátette: a 100-150 évvel ezelőtti sírok magyar honfitársaink nyughelyei, akik szűkebb és tágabb környezetük életében fontos szerepet játszottak. "A holokauszt hetvenedik évfordulóján az egész nemzet közösségének tragédiájáról kell beszélni, a mi veszteségeinkről és mi felelősségünkről: azokéról, akik a bűnöket elkövették, akik kollaboráltak, vagy hagyták megtörténni, némán tűrték. Nap mint nap meg kell küzdenünk az előítéletek ellen, hogy a felnövekvő nemzedékek máshogy gondolkodjanak, mint akik elkövették" - szögezte le az államtitkár.
A kötet tanulmányai között több olyan található, amely a határon túli magyar zsidóság holokausztjával foglalkozik, szerepel írás az zsidó gyermekek magyarországi iskolai helyzetének drámai változásáról a harmincas évektől egészen 1948-ig, a baloldali ellenállásról a holokauszt idején.
Az epilógus azokat az ismert közéleti személyiségeket sorolja fel, akik előre felismerték, megjósolták a holokauszt bekövetkeztét. Utóbbi szerzője, Hidvégi Máté akadémikus a könyv bemutatóján hangsúlyozta: rendkívül fájdalmas tény, hogy a magyar holokauszt szinte teljes egészében elképesztően rövid idő, mindössze négy hónap alatt történt meg.
"Magyarország német megszállásáig, 1944 márciusáig 63 ezer fő volt a magyar zsidók vesztesége, az azt követő időszakban több mint félmillió. Összesen 564 ezer 500 magyar zsidót hurcoltak el és gyilkoltak meg, gázosítottak el a koncentrációs táborokban. A nácik felelőssége mellett ne feledkezzünk el azok súlyos felelősségéről sem, akik gyáván, nemtörődöm módon asszisztáltak a tragédiához" - mondta Hidvégi Máté.
Az akadémikus beszélt arról, is, hogy a szocializmus idején a pártállam Magyarországon olyan cégekkel is kereskedelmi kapcsolatban állt, amelyek vezetői a holokauszt idején háborús bűnöket követtek el. A Logos Kiadó gondozásában, Babits Antal szerkesztésében megjelent kötet tizenhárom tanulmányt tartalmaz, a szerzők között szerepel mások mellett Schweitzer József volt országos főrabbi, Karády Viktor egyetemi tanár, a bevezetőt David Harris, az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) ügyvezető igazgatója írta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06