Méltóbb helyre került az ereklye
Külön vitrint kapott Szent István koponyája
Külön üvegszekrénybe helyezték Szent István magyar államalapító király koponyáját Dubrovnikban, s ezzel az ereklye méltóbb helyre került, hiszen eddig több relikviával együtt közös helyen tartották a Szent Domonkos-kolostor múzeumi gyűjteményének egyik termében.
2014.11.18 18:06MTIA dubrovniki Domonkos-rend elöljáróival történt egyeztetés eredményeként, valamint a magyar Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a kolostor múzeumának központi termében helyezték el Szent István-koponyaereklyéjét, mégpedig külön, kiemelt helyen.
Szent István fejereklyéjének új helyét Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet és Nikola Mioc dubrovniki domonkos perjel avatta fel kedden. Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet elmondta: a tragikus történelmi események, a tatár- és törökdúlás miatt a magyarság számára becses ereklyék és egyházi kincsek jelentős része elkerült Magyarországról, és Európa-szerte szétszóródott.
"Nagyra értékeljük, hogy a horvátországi domonkosokhoz került ereklyét a rend évszázadokon keresztül megőrizte, és Magyarország azt kölcsönkérhette a millenniumi megemlékezéshez" - mondta.
A 12 centiméter magas ereklyetartó közép-európai barokk alkotás a 18. századból, súlya a koponyacsonttal együtt 1070 gramm, kerülete 59 centiméter. Koponyaformájú, vésett, metszett, kovácsolt ezüst és arany kerettel rendelkezik az ovális hegyikristály betét körül, ami alatt látszik az ereklye.
Az alsó része tányér, a koponyát borító felső rész pedig félgömb alakú. A két részt ezüst tűvel zárt bilincs fogja össze. A relikvia valószínűleg Nagy Lajos király ajándékaként került Raguzába (Dubrovnikba), ahol a székesegyház kincstárában a mai napig nagy tisztelettel és megbecsüléssel őrzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


