Hagyományok Háza
Néptánc produkciókat filmeznek és mutatnak be
A táncokat filmre is veszik, és eljuttatják szakmai fórumokra, a Táncművészeti Főiskolára, szakközépiskolákba, tudományos archívumokba, ezzel számukra is felidézhetővé, taníthatóvá téve e kor művészeti eredményeit.
2014.11.15 03:30MTIHarmadik alkalommal rendez Retro néptánc koreográfiák címmel műsort a Magyar Táncművészeti Alapítvány. A szombat délutáni programban az 1950-60-70-es évek néhány kiemelkedő koreográfusára emlékeznek a Hagyományok Házában az ország különböző pontjairól érkező néptáncegyüttesek.
"Van egy vállalás, melyet folytatásra érdemesnek vélünk. Amíg az eltávozott generációra van élő emlékezet, amíg a kezdeti koreográfiai értékek néhány felidézője még köztünk van, kötelességünk tudatni a jelen és jövő nemzedékével, hogy tehetséggel jelentős műveket hoztak létre tiszteletet érdemlő, elhivatott elődök ebben a 'hőskorban' is" - írja ajánlójában a Nemzeti Táncszínház honlapján a műsor szerkesztője, Galambos Tibor.
Tájékoztatása szerint a produkciók felújításánál az együttesek jelenlegi vezetői és néhány régi táncos is jelentős munkát vállalt. A táncokat filmre is veszik, és eljuttatják szakmai fórumokra, a Táncművészeti Főiskolára, szakközépiskolákba, tudományos archívumokba, ezzel számukra is felidézhetővé, taníthatóvá téve e kor művészeti eredményeit.
Szombaton 16 órától hét professzionális - vezető amatőr és közülük hivatásos együtteseknél is alkotó - koreográfus munkásságát idézik fel a korábban általuk vezetett együttesek segítségével.
Szabadi Mihály Tolnai szvitjét a szekszárdi Bartina Táncegyüttes, Simon Antal Tükrösét a pécsi Mecsek Együttes, Orsovszky István Meditációját a zalaegerszegi Zalai Táncegyüttesből Sebestyén István, Molnár Lajos (Pubi) Atavizmus, avagy nem esik messze az alma a fájától című koreográfiáját az Erkel Ferenc Néptáncegyüttes, Brieber István Molnártáncát a Sopronban működő német nemzetiségi Testvériség Néptáncegyüttes, Kricskovics Antal Momacsko kolo című munkáját a Fáklya Horvát Művészegyüttes, illetve Tóth Ferenc Asszonyfarsangját a kalocsai Piros Rózsa Táncegyüttes mutatja be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06