Hagyományőrzés
Nemzetközi népzenei és néptánctábor Örkényben
Megkezdődik vasárnap a 29. Csutorás nemzetközi népzenei és néptánctábor Örkényben, a rendezvénysorozat jövő szombatig tart.
2014.08.02 11:35MTIBirinyi József népzenekutató, hangszerkészítő, a tábor szakmai vezetője, zenepedagógus és népzenész kiemelte: az egy hétig tartó táborba minden korosztályt várnak a kézműves és hangszerkészítő foglalkozásokra, táncházakra, koncertekre, előadásokra és filmvetítésekre, népzene- és néptáncoktatásra. Az intenzív foglalkozásokon a teljesen kezdőktől a professzionális zenészekig mindenki megtalálja a számára megfelelő képzést.
Az 1985-ben indult Csutorás tábor alapgondolata, hogy a hagyományokat az élményeken keresztül lehet igazán közvetíteni - hangsúlyozta Birinyi József -, a népművészet pedig az az élményforrás, amelyhez a legközvetlenebbül lehet hozzájutni. Az egyszerű népi hangszerek létrehozása például csupán néhány percet vesz igénybe, bárki elkészítheti a maga csattogóját, tilinkóját, nádsípját vagy éppen műanyagcsőből, konzervdobozból alkothat hangszert.
A táborban fontos szerepe jut a közös éneklésnek is, a hét végéig mintegy huszonöt népdalt tanulnak meg a résztvevők, amelyeket a tábort záró gálán be is mutathatnak a kézműves műhelyekben készült tárgyakkal, a frissen elsajátított néptáncokkal és a hangszeres műsorral együtt - jelezte a zenepedagógus.
Birinyi József elmondta, hogy mind a táborlakók, mind az előadók közül sokan érkeznek külföldről, idén Olaszországból és Romániából jönnek vendégelőadók, de fontos szerep jut a hazai oktatóknak is, így például a rendszeresen itt tanító Pál Istvánnak. "Ő az utolsó magyar dudás, aki nem a színpad kedvéért muzsikál" - hívta fel a figyelmet a népzenekutató, hozzátéve, hogy a most 96 éves juhász a duda mellett furulya-, flóta- és énektudását is átadja.
A Csutorás tábornak - amelynek neve a citerások alföldi elnevezésére utal - a Pest megyei Örkény ad otthont. A Pálóczi Horváth István szakképző iskola igazán különleges helyszín - hangsúlyozta Birinyi József -, a kastélyépülethez nagy parkos-ligetes terület tartozik, amely hozzájárul a családias hangulathoz.
A napi ötórás koncentrált tanulás és a szakmai programok mellett sokféle kísérő esemény szórakoztatja a résztvevőket, egyebek között néprajzi, zenei filmek, játszóház. Csutorás strandfesztivált is tartanak, ekkor egy napra kitelepül a tábor a dabasi strandra. "A zenélés, éneklés és kézműves foglakozások mellett táncházat tartunk a medencében, és a körtáncba bárki bekapcsolódhat pénteken" - mondta Birinyi József.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


