Írott szavak
Ma kezdődött az Isztambuli Könyvvásár, Magyarország a díszvendég
A magyar program gerincét az elmúlt években törökül megjelent vagy jelenleg fordítás alatt álló kötetek adják olyan írók műveivel, mint Márai Sándor, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Dragomán György, Rakovszky Zsuzsa vagy Szabó Magda, akinek a női világa a törökök számára külön érdekes lehet.
2014.11.08 23:35MTISzámos magyar szerzővel - mások mellett Darvasi Lászlóval, Tóth Krisztinával, Hoppál Mihállyal - beszélgetések résztvevőiként is megismerkedhet a török közönség, amely a magyar művészetből, gasztronómiából is több programon, étel- és borbemutatókon keresztül kap ízelítőt, többek között Mautner Zsófia gasztronómiai írótól.
Fontos a fiatal korosztály is: a magyar standnál gyereksarok nyílik sok gyermekkönyvvel és diafilmekkel.
A könyvvásárra az Isztambuli Magyar Kulturális Központ három kiállítással is készül. Az intézetben a városok, tájak ihlette versek mellett kortárs vizuális alkotásokon keresztül mutatkozik be Budapest és a Balaton, valamint Tóth Andrej és Takáts Márton munkáit állítják ki, a könyvvásár magyar standján pedig gyermekkönyv-illusztrációs kiállítás nyílik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


