Közösségi kezdeményezés
Megszépült a Fővárosi Állatkert betonkerítése
Pingvinek, gorillák, lajhárok és vízilovak képe díszíti a Fővárosi Állat- és Növénykert Dózsa György úti betonkerítését, amely a napokban újult meg egy közösségi kezdeményezés keretében.
2014.10.30 11:52MTIA csaknem 60 négyzetméternyi falszakasz négy része "igazi" és játék állatokat ábrázol: a pingvincsapat között például feltűnik egy játék pingvin, vagy a fáról lecsüngő lajhár mellett annak plüss mása látható.
Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője a fal csütörtöki átadóján hangsúlyozta: az intézmény mindig fontosnak tartotta, hogy a művészet ne csak a falakon belül, hanem a falakon is megjelenjen. Példaként említette az állatkert Városliget felé eső, 1911-ben készült kovácsoltvas kerítését, amelyet szintén megannyi állat képe díszít.
"A támfalon szerettünk volna a művészet eszközeivel utalni arra, hogy mi van a falakon túl" - hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette, hogy az intézmény ezért üdvözölte a festést végző Let's Colour Településszépítő Egyesület megkeresését, amely közösségi programja részeként szépítette meg a már erősen leromlott állapotú falat, amelyet 2007 óta állatok képe díszített.
Nagy Gergely, az egyesület szóvivője felidézte, hogy szervezetük 2011 óta foglalkozik köztéri falfestéssel; minden évben internetes szavazás során választják ki azokat a közösségeket, amelyek leromlott állapotú, közösségi tereik falainak megújítására pályázhatnak a civil szervezetnél.
Elmondta, hogy a közösségi pályáztatás mellett az egyesület saját ötlete alapján, önkéntesek bevonásával először tavaly festette ki a Kerepesi úton található 500 méter hosszú, 1000 négyzetméternyi betonfalat. Az állatkert kerítésének megújítása ugyanennek a projektnek a keretében valósult meg. A munkát mások mellett a Color Brigade csapat tagjai végezték, a terveket Hegedűs Babett készítette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


