Eredet a múltban
Velencei Biennálé - A világ jövője a 2015-ös seregszemle témája
All the World's Futures címmel rendezik meg az 56. Velencei Képzőművészeti Biennálét 2015. május 9. és november 22. között.
2014.10.28 23:30MTI
Forrás: Wikipédia
Paolo Baratta, a Biennále elnöke és Okwui Enwezor, a jövő évi kiállítás kurátora 53 részt vevő nemzet képviselői előtt jelentette be Velencében a 2015-ös seregszemle témáját - közölte az MTI-vel a Velencei Biennále.
A kurátori koncepció kiemeli, hogy a mai világ törésvonalainak eredete a múltban gyökerezik. Az utóbbi két évszázadban végbement radikális változások új, vonzó nézőpontokat tártak fel a képzőművészek, írók, filmesek, előadóművészek és zenészek számára, a Biennále ezért friss megközelítésben kívánja vizsgálni a művészek és az őket körülvevő, aktuális valóság viszonyát - hangsúlyozta Okwui Envezor.
A nigériai származású kurátor koncepciója szerint a velencei Giardini kertben és az Arsenale egykori hajóépítő csarnokaiban megrendezett nemzetközi kiállítás a Vitalitás: az epikus időtartamról, A rendetlenség kertje és A tőke: egy élő olvasat című "filtereken" keresztül tekinti át a megközelítések sokaságát.
Paolo Baratta sikeresnek nevezte azt a 15 éve bevezetett modellt, amelyben a megmarad a nemzeti pavilonok önállóságát, ugyanakkor minden évben egy neves nemzetközi szakembert kérnek fel kurátornak, aki egységes koncepciót alkot az adott évi seregszemlének.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


