Ostrom
Korabeli török napló az idei egri végvár-konferencia különlegessége
Az egri vár 1596-os ostromáról Törökországban előkerült naplóról is szó lesz a Zrínyi Miklóst és a 17. század végvári küzdelmeit fókuszba állító egri végvár-konferencián.
2014.10.15 19:11MTI
freedigitalphotos.net/Serge Bestasius Photography
Bujdosné Pap Györgyi, a szervező Dobó István Vármúzeum igazgatóhelyettese az MTI-nek szerdán elmondta, hogy az egri várban zajló háromnapos tudományos konferencián 22 tervezett és egy "terven felüli" előadást tartanak. Idén Zrínyi Miklós és a 17. századi végvári harcok állnak a hadtörténeti, régészeti, illetve a kor mindennapi életét, például táplálkozási szokásait is vizsgáló előadások középpontjában.
"A csütörtök délutáni meglepetéselőadást Gühnan Börekçi, az isztambuli Sehir Egyetem oktatója tartja, aki az anatóliai Konyában rábukkant az 1596-os egri ostromot is megjárt egyik török katonatiszt oszmán nyelven írt naplójára" - mondta az igazgatóhelyettes.
Hozzátette: a vármúzeum tervei között szerepel, hogy magyarra fordítják és kiadják a naplót. Kitért arra is, hogy a vármúzeum híd szerepét szeretné betölteni a Sehir Egyetem és az egri Eszteházy Károly Főiskola között, például a történelemkutatást folytató diákok közötti kapcsolatépítés elősegítésével.
Elhangzott: a konferenciát pénteken az egri vár napja zárja, amelyet 2002 óta ünnepnek. 1552-ben október 17-én vonult el a török sereg a vár alól. A fél tízkor kezdődő rendezvényen solymász- és fegyverbemutatóval, történelmi játszóházzal is várják a várba az érdeklődőket.
Bujdosné Pap Györgyi felidézte: a Dobó István Vármúzeum Vártörténeti Műhelye égisze alatt futó, 1982-ben R. Várkonyi Ágnes történészprofesszor kezdeményezésére életre hívott egri konferencia eredetileg az egri vár 1552-es ostroma köré szerveződött. Az előadások témaköre azóta fokozatosan kibővült a végvári harcok korával.
A most zajló tanácskozással a költő és hadvezér Zrínyi Miklós halálának 350. évfordulójáról emlékeznek meg a szakemberek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


