Kultúra
Rövidfilm-pályázat Schumann zenéjére
Robert Schumann IV. szimfóniájának egyik szabadon választott részletére készített rövidfilmekkel vehetnek részt középiskolás diákok a Budapesti Fesztiválzenekar pályázatán.
2014.10.05 06:30MTIA Lásd, amit hallasz című filmversenyen egyénileg, vagy csoportosan - maximum 5 fős csapatokat alkotva - lehet indulni. A film műfaja és technikája szabadon választott, kamera híján mobiltelefonnal vagy számítógépes animációs programmal is készülhet - közölte a Budapesti Fesztiválzenekar pénteken az MTI-vel.
A szervezők nem profi reklámfilmeket vagy videoklipeket várnak, hanem muzsikába ágyazott, képekben elmesélt hangulatokat, érzéseket, történeteket. A pályázat célja, hogy a fiatalok a zene által inspirálva, rövidfilmben mutassák be gondolataikat az őket körülvevő világról.
A jelentkezési határidő október 31., az elkészült filmek beküldési határideje 2015. február 13.
A zsűri elnöke Mundruczó Kornél filmrendező, akinek a Delta (2008) és a Fehér Isten (2014) című filmjét is díjazták Cannes-ban, tagjai Rév Marcell, a Fehér Isten operatőre, Takács-Nagy Gábor, a Budapesti Fesztiválzenekar első vendégkarmestere és Deák Zsuzsanna, a Daazo munkatársa. A zsűri által kiválasztott nyertes csapat részt vehet a zenekar egyik nemzetközi turnéján.
A díjátadó gálát 2015. február 22-én rendezik a Művészetek Palotájában, ahol bemutatják a döntőbe jutott filmeket, és a végső választást követően átadják a díjakat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


