Programajánló
CAFe Budapest: új cirkusz, tánc és film is a programban
Bemutatók és különleges darabok várják az új cirkusz (azaz a nem hagyományos cirkusz) és a tánc szerelmeseit az október 19-ig tartó CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.
2014.10.05 05:30MTIA Recirquel Újcirkusz Társulat új produkciója és a Cirque Le Roux vendégjátéka mellett egy artistafenoménnek emléket állító produkció, Barta Dóra és Andrej Petrovic közös koreográfiája, valamint a modern tánc úttörőjét megidéző Mary Wigman Dance Evening színesítik a programsorozatot.
A Recirquel Újcirkusz Társulat a magyar cirkuszművészet erős technikai tudását és hagyományait megőrizve dolgozik a műfaj megújításán. A társulat előadásaiban az artisták mellett egyaránt hangsúlyos a zene, a tánc, az ének és a színház. Legújabb produkciójuk, a Párizs Éjjel a múlt század 30-as éveibe repíti a nézőket, ahol örömlányokkal, házalókkal találkozhatnak, bejárhatják a város bisztróit és kocsmáit, megismerkedhetnek a vágyakozással, a magányossággal és a (tiltott) szerelemmel. Az előadás október 3-tól hat alkalommal látható a budapesti Művészetek Palotája (Müpa) mellett felállított CAFe Sátorban - olvasható a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Cirque Le Roux a világ számos országában vendégszerepelt már, eredeti hangvételű előadásaik a szakma és a közönség részéről is lelkes fogadtatásra találtak. Legújabb előadásuk, a The Elephant in the Room szintén a CAFe Sátorban lesz látható október 7-én és 11-én. A színház, a pantomim, az akrobatika és a revü izgalmas keverékét a fekete-fehér filmek és az 1920-1930-as évek atmoszférája ihlették.
Az Acrobates című produkció a tragikus balesetben lebénult artistának, Fabrice Championnak állít emléket. Az artistafenomén a baleset után emberfeletti erővel tért vissza az életbe és a cirkusz világába, a hátrányokat új perspektívába helyezve újradefiniálva az akrobatikát. Championnak rejtélyes módon veszett nyoma 2011-ben Peruban, ahol máig tisztázatlan körülmények között vesztette életét. A filmrendező Olivier Meyrou és a rendező Stéphane Ricordel, valamint a két akrobata, Alexandre Fournier és Matias Pilet ezzel a darabbal állítanak emléket barátjuknak. Az előadást október 16-án és 17-én tűzi műsorra a Trafó.
Az Akram Khan Company egyik legmeghatározóbb táncművésze, továbbá a névadó társalkotója, Andrej Petrovic és a Barta Dóra által vezetett Kecskemét City Balett közös produkciója lesz Az Ötödik Évszak, amelyhez Vivaldi korszakos alapművét, a Négy évszakot transzformálta rafinált és finom eszközökkel maivá a német származású brit zeneszerző, Max Richter. A darabot október 8-án mutatják be a Művészetek Palotájában.
A Mary Wigman Dance Evening során az ecuadori koreográfus, Fabián Barba Mary Wigman elsöprő sikerű első amerikai turnéját és senkivel össze nem téveszthető stílusát varázsolja a néző szeme elé a Trafóban október 14-én.
Az Oscar-díjas filmrendező, Kertész Mihály A tolonc című némafilmje nem csupán a rendező személye, hanem Jászai Mari miatt is különleges alkotás, hiszen a korszak színészóriásának ez az egyetlen fennmaradt filmje. A főszerepeket az első magyar filmsztárok, Berky Lili és a később világhírűvé vált Várkonyi Mihály játszották. A filmkuriózumot a Magyar Filmhét nyitóeseményeként október 13-án vetíti a Művészetek Palotája.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:56 Kétnapos nemzetközi konferencián mutatják be a Liszt Ferenc-kutatás legújabb eredményeit Budapesten
- 17:50 Turisztikai ügynökség: 2024 rekordév lehet az első negyedéves számok alapján
- 16:47 Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók
- 15:40 Újabb rádiós pályázatokat bírált el a médiatanács
- 15:01 Orbán Viktor gratulált az észak-macedóniai parlamenti választás győztesének
- 14:59 Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit
- 13:57 Megölte élettársát, majd magával is végzett egy férfi Szamosújlakon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06