CAFe Budapest
Nina Hagen, a német punkdíva a Müpában lép fel
A Művészetek Palotájában, a CAFe Sátorban ad koncertet október 19-én Nina Hagen, a német punk dívája a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.
2014.10.05 03:30MTI
Az énekes Kelet-Berlinben született, színész-, opera- és balett-tehetségét már gyermekkorában megmutatta. Ekkor Janis Joplint, Tina Turnert és Otis Reddinget istenítette, mellette pedig film- és színpadi szerepeket vállalt - áll a szervezők ajánlójában.
A hidegháború kellős közepén, 1976-ban 21 évesen Nyugat-Berlinen keresztül szerencsés körülmények között szökött át a túloldalra, miután nevelőapját, Wolf Biermannt kiutasították Kelet-Németországból.
Provokatív énekstílusa és öltözködése gyorsan kiemelte a többi előadó közül, amire a CBS kiadó is felfigyelt, közben Londonban - ahol Juliana Kepner filmjében, a Go Blue Girlben játszotta el a főszerepet - megismerkedett a punk és a reggae műfajával.
Berlinbe, a nyugati oldalra visszatérve alapította meg saját együttesét: 1978-ban jelent meg ma már legendás első albuma csapatával, a Nina Hagen Banddel.
A második lemez kiadása előtt egy holland filmszerep miatt kiszállt a bandából, majd új együttest alapított, miközben egy botrányos osztrák tévés szereplés után visszavonhatatlanul a punk királynőjeként kezdik emlegetni. Nunsexmonkrock (1982) című lemezét Los Angelesben készítette el, a három évvel később kiadott In Ekstase talán a legjobb anyaga. 2010-ben a Sziget fesztiválon is fellépett.
Jövőre lesz 60 éves, négy évtizede van a zenei pályán, de semmit sem veszített ifjonti lendületéből: koncertezik, filmekben szerepel, évről-évre sikerül meghökkentenie a közönséget, tavaly Brecht-dalokból összeállított műsora aratott óriási sikert. A CAFe zárónapján a budapesti közönséget is tesztelni fogja a CAFe sátorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06