Elbocsátották őket
Csak úgy repült a római operaház zenekara és kórusa
Riccardo Muti karmester minapi távozása után az olasz főváros operaházának teljes zenekarát és kórusát elbocsátották.
2014.10.02 22:45MTIIgnazio Marino főpolgármester szerint nem volt más megoldás a Teatro Costanzi operaház bezárásának elkerülésére.
Az elbocsátás a színházban dolgozó 460 főből a zenekar és a kórus 182 tagját érinti.
A főpolgármester elmondta, hogy ezen túl a színház külső zenekarokat és kórust szerződtet majd előadásaihoz, amivel évi 3,4 millió eurót tud majd megtakarítani.
"Tudom, hogy precedens nélküli elhatározásról van szó, de ez az egyetlen járható út" - hangoztatta Ignazio Marino.
A színház zenei vezetője Riccardo Muti szeptemberben hat év után hagyta ott a pénzhiánnyal és sztrájkokkal terhelt színházat.
A római operaházat 12 millió euró (3,7 milliárd forint) adósság terheli, a művészek szakszervezetei folyamatos sztrájkkal tüntetnek a színház vezetősége ellen, a nyári programban szereplő előadások is egymás után maradtak el a zenészek vagy a kórus munkabeszüntetése miatt.
Carlo Fuortes az operaház főigazgatója hangsúlyozta, hogy külső zenekarral működik számos franciaországi és spanyol operaház is.
Fuortes hozzátette: a római operaház idénynyitója a korábbi tervek szerint november 27-én lesz Giuseppe Verdi Aida című darabjával. Igaz, egyelőre a római operának nincs zenekara, kórusa és karmestere. Riccardo Muti helyére ugyanis még nem sikerült utódot találni. Az eddig felkért karmesterek arra hivatkozva utasították el a kinevezést, hogy ha Mutinak nem sikerült, ők sem fogják tudni működtetni a színházat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


