Rácsok között
Két napra megnyílik Táncsics börtöne
A nagyközönség is megtekintheti október 5-én és 6-án a budai Várban található egykori Táncsics-börtönt, amelyet a magyar állam júniusban kapott vissza az Egyesült Államoktól.
2014.10.03 06:30MTIA nyári ingatlancserével Magyarország egy rendkívül fontos műemlékegyüttessel lett gazdagabb, amely a budai Vár hosszú távú fejlesztésében is fontos szerepet tölt be - közölte L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a helyszínen csütörtökön, hozzátéve: az ingatlan hasznosításáról egyelőre nem született döntés.
Mint emlékeztetett, az Erdélyi-bástya fölé emelt épületegyüttesből szabadították ki 1848-ban Táncsics Mihályt, de egykor ott raboskodott mások mellett Kossuth Lajos is. 1948-ban az ingatlan háborús jóvátételként az Egyesült Államok tulajdonába került; a visszajuttatásáról 2006-ban írt alá szándéknyilatkozatot az akkori magyar és amerikai kormány. Nyolc év munkájának eredményeként a Táncsics-börtön két másik épülettel együtt, egy ingatlancsere keretében 2014 nyarán került vissza a magyar államhoz - idézte fel.
Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere elmondta: az épület most két napra megnyílik a látogatók előtt, akik vezetéssel járhatják be az egykori börtöncellákat és a lőportornyot, valamint gyönyörködhetnek az egyedülálló dunai panorámában.
A városvezető kiemelte, hogy 1849 első hónapjaiban számos hadbírósági tárgyalás és több kivégzés helyszíne is volt az épület, így az akkori áldozatokra is emlékezik az utókor október 6-án.
A Táncsics-börtön udvara alatt lehetnek IV. Béla király első budai székhelyének romjai, melyek feltárását a tervek szerint rövidesen megkezdi a Budapesti Történeti Múzeum - közölte L. Simon László és Nagy Gábor Tamás, hozzátéve: ezért is érdemes most megtekinteni az épületegyüttest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06