Mézédes
Borszűrő Szent Mihály ünnepe, iparos nap és szabadegyetem Ópusztaszeren
Mézédes szőlőt, frissen préselt mustot kóstolhatnak, és ritka, már-már elfeledett népi mesterségekkel ismerkedhetnek meg azok, akik Borszűrő Szent Mihály ünnepéhez kapcsolódva hétvégén ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, ahol a Szeri Szabadegyetem előadásait is meghallgathatják.
2014.10.02 09:15MTI
freedigitalphotos.net/marin
Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője elmondta, hogy szombaton és vasárnap a skanzenben szinte minden tanya és ház udvara élettel telik meg, minden portán valamilyen népi iparos mutatja be mesterségének fortélyait.
Szent Mihály napjára, szeptember 29-re - ha az időjárás is kedvezett – beérett a szőlő a Dél-Alföldön, így a gazdák nekiláthattak a must szűrésének.
Az őszi munkálatok közül ezért kiemelt figyelmet kap a szüret, de az érdeklődők megismerkedhetnek a híres szegedi fűszerpaprika feldolgozásának folyamatával is.
A vendégek préselhetnek szőlőt, kóstolhatnak mustot, kipróbálhatják a lábbal működtetett paprikamozsarat, a külüt, és első alkalommal bemutatják azt is, hogyan működik a járgányos, lóval meghajtott paprikamalom. Mihály napján tartották Szegeden a híres őszi vásárt is.
A látogatók megismerhetik az egykor itt árusító mesteremberek kádárok, gyékényesek, szakajtókötők, lópatkolók, csipkeverők, szappanfőzők, szűrszabók munkáját, portékáit, Piri néni sütőtanfolyamán pedig az is kiderül, hogyan készül a finom kenyérlángos vagy a fonott kalács.
A hétvégén rendezik a Szeri Szabadegyetemet is, amely középpontjában a pásztorélet bemutatása, valamint Bálint Sándor néprajzkutató születésének 110. évfordulója áll. A szegedi néprajzkutatóról Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének vezetője tart előadást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


