Október 10-én mutatják be
Mozart-operát rendez Jirí Menzel az Operaházban
Október 10-én mutatják be a Magyar Állami Operaházban Mozart Cosi fan tutte című vígoperáját Jiri Menzel rendezésében.
2014.10.01 17:39MTI
Fotó: Wikipédia
A produkció zenei vezetője és dirigense Halász Péter, az Operaház főzeneigazgatója. A dalmű karaktereit Balga Gabriella, Celeng Mária, Baráth Emőke, Szigetvári Dávid, Haja Zsolt és Kálmán Péter alakítja. Jirí Menzel a szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a mű színpadra állításánál számára a zene, valamint az a legfontosabb, hogy a színészek minél természetesebben játsszanak.
Az opera színpadra állításánál nincsenek koncepciói, azt viszont fontosnak tartja, hogy a művészek ne a szavakat énekeljék el, hanem magát a zenét. "Mozart mindannyiunkat túl fog élni, azokat is, akik koncepciókat gyártanak a zenéjéhez" - hangsúlyozta, hozzátéve: őt az ösztönei vezetik, és nem akarja a nézőket bolonddá tenni.
Megjegyezte, nem szereti, ha álságos a játék. "A zene mindennél fontosabb, még a szavaknál is" - vélekedett. Kitért arra is, hogy utolsó filmje, a Don Juanok (2013) története egy vidéki cseh operatársulat Don Giovanni-produkciója köré szerveződik.
A főszereplő elmondja Menzel véleményét az operáról, miszerint a jó opera lemond az intelligens szövegről. Menzel úgy véli, ha az operák szövegére figyelnének, "meg is őrülnének tőle". "Alázattal szolgálom az előadást, élvezem a zenét, az énekesek hangját" - hangsúlyozta. Jirí Menzel hatodszor rendez operát, Magyarországon azonban először alkot a műfajban.
A produkció zenei vezetője és dirigense Halász Péter, az Operaház főzeneigazgatója. A szeptember 1-jén kezdődött próbafolyamat a végéhez közeledik, a bemutatót október 10-én láthatja az Operaház közönsége, majd további tíz alkalommal lesz műsoron a komédia kettős szereposztásban.
A premier szereposztásának érdekessége, hogy a Fiordiligi-Dorabella testvérpárt a Balga Gabriella-Celeng Mária unokatestvérek játsszák. A fiatal énekesnők mindössze néhány éve végeztek a Zeneakadémián, csakúgy, mint a további karaktereket alakító Baráth Emőke és Szigetvári Dávid.
A két baritonszerepben Haja Zsoltot és Kálmán Pétert láthatja a közönség. Utóbbi a Vashegyi György vezényelte előadásokban is szerepel Kolonits Klárával, Kálnay Zsófiával, Nagy Zoltánnal, Tarjányi Tamással és Sáfár Orsolyával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


