Jeruzsálemben
Kiállítják a világ legrégibb zsidó imakönyvét
Jeruzsálemben elsőként kiállítják a következő hetekben a világ legrégebbi ismert zsidó imakönyvét, közölték izraeli média források.
2014.09.19 22:30MTI
Csütörtök este zárt közű rendezvényen nyitották meg Jeruzsálemben a négy hétig tartó kiállítást a Bibliai Föld Múzeumában (Bible Lands Museum). Az ősi imakönyvet a Könyvek könyve című kiállítás részeként hasonló régi héber biblia szövegek, valamint egy a Biblia első nyomtatásakor született Gutenberg-Biblia társaságában tekintheti meg a nagyközönség, írta a Maarív című izraeli napilap.
A máig eredeti kötésében lévő ezerkétszáz éves, kézzel írott és ötven oldalas apró könyvecskét régi pontozott héber betűkkel, a babiloni héber nyelv szerint jegyezték bőrlapokra.
A kutatók mindeddig nem fértek hozzá, ezért a pontos korát és eredetiségét meghatározó tudományos vizsgálatok várhatóan csak 2015-ben fejeződnek be. A jelenlegi becslések szerint i.sz. nyolcszáznegyven körül íródhattak a szövegek, amikor a babiloni zsidó vallási és tudományos központ virágkorát élte.
A tíz-tizenöt különböző kézírással írt imakönyvecske szokatlan módon három részből áll: reggeli imákat, liturgiai verseket és a pészahi haggada részleteit is tartalmazza.
Az összeállítás furcsasága, valamint a lapok hasonló, de nem egységes mérete miatt Matthew Morgenstern, a tel-avivi egyetem professzora nem bizonyos benne, hogy a középkorban, vagy esetleg csak jóval később állították-e össze a könyvet.
Az imagyűjtemény több nemzedéken át egy család tulajdonában állt, majd hosszú ideig, több éven keresztül a régiségpiacon volt, de a gyűjtők óvakodtak megvásárlásától bizonytalan eredete miatt.
Az imakönyvet végül tavaly az amerikai Steve Green, a világ legnagyobb bibliai magángyűjteményének, a negyvenezer darabból álló bibliai "Green-gyűjteménynek" a tulajdonosa vásárolta meg.
Green evangélikus papok leszármazottja, aki maga is szigorúan gyakorolja hitét. Családjával egy 8 emeletes bibliai múzeum felépítését tervezi Washingtonban 800 millió dollárból, amelyben várhatóan fontos szerephez jut majd a jelenleg Jeruzsálemben bemutatott legősibb zsidó imakönyv is.
A szakértőknek mindeddig azért okozott gondot a könyv korának pontos meghatározása, mert az ókori holt-tengeri tekercsek és a középkori szövegeket tartalmazó kairói geniza leletei közötti időszakból igen kevés írott szöveg maradt fenn.
A Green alapítvány az imakönyv megvásárlása előtt karbonos kormeghatározó vizsgálatot végeztetett, amely a lelet korát a 9. század első felére tette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


