Siker
Szolnokon folytatja vidéki turnéját a Fővárosi Nagycirkusz
Szeptember 17. és 21. között Szolnokon folytatja három állomásos vidéki turnéját a Főváros Nagycirkusz azzal a céllal, hogy tovább népszerűsítse a minőségi cirkuszművészetet.
2014.09.15 19:51MTI
freedigitalphotos.net/anankkml
Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója hétfőn a Tisza-parti városban, a műsort beharangozó sajtótájékoztatóján felidézte, az állami nagycirkusz nyári műsorát a budapesti Városligetben csaknem 150 ezren látták, ezzel minden idők legnagyobb sikerét aratták.
A 125 éves fennállása óta először vidékre induló Fővárosi Nagycirkusz ezt a produkciót jeleníti meg három vidéki városban. A cirkusz a múlt héten Kecskeméten aratott sikert, minden előadáson zsúfolt nézőtér előtt léptek fel, a hét előadást több mint hatezren látták - tette hozzá Kriza Zsigmond.
Az igazgató kitért arra: a cirkuszművészet iránti érdeklődést úgy lehet erősíteni, ha világszínvonalú műsorokkal igazolják: nem mindegy, hogy a néző melyik cirkuszt választja.
A Szolnokon a Tesco áruház melletti parkolóban található, 1100 embert befogadó sátorban szerdától vasárnapig tartó műsorban fellépnek többek között a nyári műsor világhírű sztárjai, valamint a legkiválóbb magyar artisták: Richter Flórián, a Monte Carló-i Cirkuszfesztivál egyetlen magyar Arany Bohóc díjas művésze, a Baross Imre Artistaképző legkiválóbb deszkaakrobatái, a Duo Sifolinis halálkerék műsorszáma, továbbá a német Hans Ludwig Suppmeier és tigrisei, az olasz Paolo Folco kutyaprodukciója, levegőakrobaták, elefántok, bohócok.
A művészeti vezető a magyar cirkuszművészet utazó nagykövete, a Magyar Érdemkereszttel kitüntetett Richter Flórián.
A szeptemberi turnén a Fővárosi Nagycirkusz társadalmi felelősségvállalási programja keretében minden városban, így Szolnokon is 300 fogyatékos vagy más okból nehéz sorsú gyereket fogad ingyenesen előadásain.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


