Programajánló
Kortárs magyar alkotók műveiből nyílt kiállítás Szentendrén
Több mint 600 kortárs magyar alkotó művei láthatók a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) Labirintus című képző-, ipar- és fotóművészeti kiállításán vasárnaptól a szentendrei MűvészetMalomban.
2014.09.08 02:35MTIA MAOE 2014-ben meghirdetett Labirintus című kiállítási pályázatára született tematikus tárlaton festők, grafikusok, szobrászok, fotóművészek, alkalmazott grafikusok, belsőépítészek, textil-, kerámia- és üvegművészek munkái szerepelnek.
A nagyszabású összművészeti projektet Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg, valamint köszöntötte Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Dietz Ferenc (Fidesz), Szentendre polgármestere és Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Ferenczy Múzeum igazgatója, a város kulturális és turisztikai vezetője. Az eseményhez kapcsolódva harminc művész szakmai elismerésben részült.
Baán László megnyitójában rámutatott: a labirintus mint téma olyan erős impulzus volt, hogy a beküldött művek bősége igazi korszakfestő képpel szolgál. A labirintus majd minden értelmezési lehetőségére kaptunk példát - mondta. "Van itt bejárandó út éppúgy, mint elidegenítő bezártság, keresésre hívó kaland mellett falakba ütköző elveszettség. Az ember, aki épít és az ember, aki romokat hagy maga után" - fogalmazott.
Fekete György a kiállított anyagot lenyűgözőnek nevezve úgy fogalmazott: valószínűleg az utolsó évtizedekben ilyen teljességgel a magyar képzőművészet nem jelenhetett meg.
Dietz Ferenc (Fidesz-KDNP) ) polgármester köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a város rövid időn belül ismét rendkívül izgalmas kiállításnak adhat helyet, "olyan összművészeti tárlatnak, ahol a képző- és iparművészet legjelesebb képviselői vonulnak föl".
Kálnoki-Gyöngyössy Márton kiemelte: az esemény egyfajta új kezdet is a Malom történetében, "hiszen abban bízunk, hogy évről évre hasonló seregszemléken a MAOE-val együttműködésben hasonlóan szép anyagot tudunk bemutatni".
A MAOE harmadik alkalommal szervezett tematikus kiállítást tagjai számára, a tárlaton 628 művész egy-egy alkotása látható. A kiállítás különlegessége a Labirintus ház, amely önálló műalkotás. A MűvészetMalom udvarán felépített monumentális installációs rendszer 63 négyzetméter alapterületen kialakított valóságos labirintus, amelynek 2,5 méter magas falain a kiállításon látható eredeti művek digitális másolatai jelennek meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06