Megnyílt a kiállítás
Érdi képzőművészek alkotásai Párizsban
Csütörtökön nyílik meg Párizsban Kéri Mihály, Fritz Rautner és Karsch Manfred érdi festőművészek tárlata a Toko Galériában.
2014.09.08 01:30MTI
freedigitalphotos.net/Vichaya Kiatying-Angsulee
Kéri Mihály festőművész, az Érdi Városi Galéria művészeti vezetője elmondta: a francia főváros központjában található Tokóval tavaly kerültek kapcsolatba egy dél-koreai művészeket bemutató érdi kiállítás kapcsán.
A francia galéria vezetése ekkor figyelt fel az érdi képzőművészek alkotásaira, néhány hónappal később pedig katalógust kértek az érdi galériában kiállító művészekről.
A francia vendéglátó végül három, a kortárs festészet három ismert alakját hívta meg: Kéri Mihályt, valamint a Németországból származó Karsch Manfredet és az Ausztriából Érdre települt Fritz Rautnert. Mint Kéri Mihály fogalmazott, a delegáció nemcsak Érdet, de a magyarországi művészetet is reprezentálja, a kiállításon mintegy 25 művel lesznek jelen.
A kiállítás megvalósulásához az önkormányzat is hozzájárult - tette hozzá. Az érdi galéria vezetője kiemelte azt is, hogy szeretnének a jövőben szoros együttműködést kialakítani a Párizs belvárosában található magángalériával, amely a képzőművészeti alkotások mellett zenei eseményeknek is otthont ad.
A csütörtöki megnyitón mindhárom alkotóval találkozhat a francia közönség, a tárlat október 6-ig látható a Galerie Tokóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


