Képzőművészet
Vasarely-kiállítással nyíltak meg a Magyar napok Nyizsnyij Novgorodban
Victor Vasarely magyar származású képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön a délkelet-oroszországi Nyizsnyij Novgorodban, ahol ezzel kezdetét vette a Magyar napok című rendezvénysorozat.
2014.05.30 04:25MTIAnna Gor, a Nyizsnyij Novgorod-i Arzenál Állami Modern Művészeti Központ igazgatója az MTI-nek a megnyitó után nyilatkozva úgy fogalmazott: "a képzőművészet szuper klasszisai" közül elsőként van alkalmuk a magyar származású híresség alkotásait bemutatni városukban. "Megtiszteltetés és öröm számunkra ez a lehetőség, annál is inkább, mert a Művészi hagyaték és Victor Vasarely mítosza címmel rendezett op-art kiállítás előbb látható nálunk, mint Moszkvában" - mondta Anna Gor.
A Vasarely-tárlat előzményeiről szólva felidézte, hogy 2012 májusában Fajó János Kossuth-díjas festőművész alkotásaiból rendeztek kiállítást Geometrikus absztrakció címmel, tavaly februárban pedig Mattis-Teutsch Waldemar sepsiszentgyörgyi születésű képzőművész holográfiáiból volt látható A fény művészete címmel tárlat.
Elsődleges missziójuk az úgynevezett klasszikus modernizmus megismertetése a közönséggel - hangsúlyozta az igazgató, kiemelve, hogy Nyizsnyij Novgorodban nagyon értékes kollekciót őriznek a múlt század húszas éveinek orosz avantgárd képzőművészeti alkotásaiból. A Nyizsnyij Novgorodban bemutatott Vasarely-alkotások Csepei Tibor gitárművész, zenepedagógus, műgyűjtő kollekciójából valók. Felesége, Csepei Katalin, aki részt vett a megnyitón, az MTI-nek elmondta, hogy az orosz nagyvárosba 109 képet és 17 szobrot, illetve egyéb alkotást vittek el, amelyek felölelik az egész Vasarely-életművet.
Az egyik különleges darab, amely a kiállítást népszerűsítő plakátokon is látható, 1982-ben még a világűrt is megjárta, a Szojuz T6 fedélzetén eljutott a Szaljut 7 űrállomásra. Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központjának igazgatója beszámolt arról, hogy a Csepei-gyűjtemény darabjait Moszkvában is bemutatják novemberben a Vinzavod nevű tekintélyes galériában.
Elada Nagornaja, Magyarország Nyizsnyij Novgorod-i tiszteletbeli konzulja, aki a moszkvai magyar kulturális központ közreműködésével megszervezte a Magyar napokat, az MTI-nek elmondta, hogy 2012 óta már harmadik alkalommal rendezik meg a programsorozatot. A június 29-ig nyitva tartó Vasarely kiállítás megnyitóját két jelentős esemény is követi: 10-én a Győri Balett lép fel Nyizsnyij Novgorodban, 12-én, a város "születésnapján" pedig a rakparton egy különleges szarvas szobrot avatnak fel, a falécekből készített óriás állatszobrairól ismertté vált Szőke Gábor Miklós alkotását. A fiatal magyar képzőművész az orosz település jelképét rozsdamentes fémből készítette el. A nem mindennapi, 5 méter magas szobor Magyarország ajándéka lesz a Volga és az Oka folyó összefolyásánál található településnek - tette hozzá Elada Nagornaja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06