A tanító a legjobb előadás
Kiosztották a Városmajori Színházi Szemle díjait
A legjobb előadás díját a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő című előadása kapta. A legjobbak között elismerést kapott Lovas Rozi, Eperjes Károly és Sarkadi Kiss János is.
2014.09.05 17:34MTI
A Budapesti Nyári Fesztivál záró eseményeként pénteken átadták a Városmajori Szabadtéri Színpadon június 10. és július 8. között megrendezett Városmajori Színházi Szemle díjait - áll a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A Városmajori Szabadtéri Színpadon az idén második alkalommal rendezték meg megújult formában a színházi szemlét, amelynek programját Karsai György egyetemi tanár, kritikus, Pécsi Júlia producer és Nagyszentpéteri Miklós balettművész válogatta a fővároson kívüli színházak aktuális repertoárjából, a teátrumok ajánlását is figyelembe véve.
A szemlén, amelyet idén is kiemelt érdeklődés kísért mind a szakma, mind a közönség részéről, hét vidéki és határon túli színház egy-egy előadását mutatták be.
Az produkciókat három tagú szakmai zsűri - Keszthelyi Kinga dramaturg, Szalay Marianna színművész és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója - hat kategóriában díjazta.
A legjobb előadás díját a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő című előadása, Rusznyák Gábor rendezése kapta, a darab főszereplője, Lovas Rozi alakításáért pedig elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat. A legjobb férfi főszereplőnek Eperjes Károlyt választották a Veszprémi Petőfi Színház Adáshiba előadásában nyújtott alakításáért.
A legjobb mellékszereplő Sarkadi Kiss János, a kaposvári Csiky Gergely Színház Hippolyt, a lakáj című előadásában megformált szerepéért. A legjobb rendezés díját Kokan Mladenovics kapta az Újvidéki Színház Opera Ultima című előadásának koncepciójáért és formabontó színházi nyelvezetéért.
A különdíjat a zsűri Czukor Balázsnak és Khaled-Abdo Szaidának ítélte oda a Mágnás Miska nagyoperett átírásáért. A darabot a szombathelyi Weöres Sándor Színház mutatta be a szemlén. A nézők az idén is szavazhattak a színház honlapján a legjobb előadásra.
426 szavazat érkezett, a nyertes pedig a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Parasztopera című, Szikszai Rémusz rendezte előadása lett 109 vokssal. A közönségzsűri díját a Pécsi Nemzeti Színház és Horgas Ádám rendező kapta a 39 lépcsőfok című előadásért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06