Nemzetközi zsűri
BuSho Fesztivál - 150 kisfilm
Megnyitották kedd este az idén tizedik évébe lépő BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált, amely vasárnapig a főváros mellett több vidéki és határon túli városban több mint 150 alkotást kínál a kisfilmek rajongóinak.
2014.09.03 06:23MTI
A budapesti Puskin moziban tartott megnyitón Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára azt mondta: a magyar filmek sikere alapján ideje Magyarországnak olyan színvonalon képviselnie a művészeit, amilyen színvonalon ők már teljesítenek.
A filmfesztivál fővédnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a magyar film mostanra a játékfilm, dokumentumfilm, rövidfilm és animáció terén is világhírnevet szerzett, ekként pedig a kulturális diplomácia egyik legjobb hírhozója. Arra utalva, hogy a megnyitón levetítették az összes korábbi BuSho-reklámfilmet, hozzátette: "remélem, hogy itt a fesztiválon nemcsak a múlt jelenik meg, hanem egy új tíz, húsz, ötven év is elindul; ehhez szeretnénk már most hozzájárulni".
Hangsúlyozta: új korszak kezdődött azzal, hogy a kulturális diplomácia államtitkárságot kapott a külügyi tárcán belül. Köszöntője végén az államtitkár alkotásra ösztönözte a magyar filmeseket annak érdekében, "hogy nekünk legyen mit képviselnünk". M. Tóth Géza filmrendező, a tavalyi fesztivál zsűrielnöke megnyitó beszédében azt mondta: bár az alkotáshoz a műhelyhátteret kiválóan biztosítják az olyan iskolák, mint amilyen az általa vezetett Színház- és Filmművészeti Egyetem, legalább ilyen fontos, hogy egy országnak legyenek nemzetközi fesztiváljai.
"Az, hogy filmfesztivál van, az nem magától értetődő, hiszen a fesztiválok egy része néhány év után megszűnik" - mutatott rá. Az, hogy egy fesztivál eléri a tizedik évét, esélyt ad arra, hogy életben maradjon ezen az óriási fesztiválpiacon - mondta, majd hivatalosan megnyitotta a filmfesztivált. A vasárnapig tartó fesztiválon több mint 80 fikciós, kísérleti és animációs rövidfilm - köztük 12 magyar produkció - versenyez a BuSho díjaiért, emellett csaknem ugyanennyi nemzetközi, animációs és magyar kisfilmet tekinthetnek meg a nézők versenyen kívül, az információs szekciók vetítésein.
Az érdeklődők emellett megismerkedhetnek az Európai Filmakadémia rövidfilmes díjának tavalyi jelöltjeivel, láthatják a visegrádi országok egy-egy filmfőiskolájának válogatását hallgatóik munkáiból, valamint a BuSho által korábban szervezett workshopokon készült alkotásokat is megnézhetik.
A budapesti Puskin mozi és Corvintető mellett párhuzamosan zajlanak majd a vetítések Szolnokon, Sopronban, valamint a határon túl Nagyváradon, Érsekújváron és Ungváron. A nemzetközi zsűri három fődíját és további hét díját, a diákzsűri elismeréseit, valamint a főtámogató Nemzetközi Visegrádi Alap első alkalommal odaítélendő különdíját szombat este osztják ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06