Ha a Lloyds Bank széfjei beszélni tudnának...
Egy világ, ahol a bűnöző a legbecsületesebb
Filmre vitték a híres, 1971-es londoni bankrablás történetét, amikor is egy rakást pénzt vittek el a rablók a Lloyds Bankból, és valami mást is, amiről csak később derült ki, hogy történelem lett belőle. Erről szól Roger Donaldson Banki meló című filmje.
2008.08.29 18:51ZONAAzért szeretem a megtörtént eseményeken alapuló filmeket, mert el sem hiszem, amikor nézem, hogy mindez megtörtént. Így vagyok a Banki meló című filmmel, amely az 1971-es londoni Lloyds Bank kirámolásáról szól – és persze ezen túl valami egészen emberiről, és arról a tényről, hogy egy banki széfből is képesek kiborulni csontvázak, és hogy az erkölcs mint fogalom nem is több fogalomnál, nem beszélve arról, hogy a mindennapi életre nem is alkalmazható. Nem mondom, hogy tetszik, amiről ez a film szól, és azt sem állítom, hogy követendő példaként kellene emlegetni, de mint film fogyasztható.
Főként a hangulata miatt. Merthogy ősz van a vásznon. Jártam már nyáron is Londonban, de valahogy ősz volt akkor is. Ráadásul Londonban mintha megmaradt volna valami a hatvanas-hetvenes évek világból. Ahogyan a pók szövi a hálóját egy házra, úgy tapad az idő a londoni téglákra. Talán az esővel együtt szívja magába az időt a város, és soha nem süt annyit a nap, hogy elpárologjon. Mindvégig ezt éreztem a filmen. És a színészeknek (például a meglehetősen férfias Jason Stathamnak, és a meglehetősen nőies Saffron Burrowsnak) is jót tesz, hogy ebben az őszben játszhatnak: totális a retrohatás.
A ruhák, az autók, a tárgyak. Ha valaha is filmet forgatnék, a legnagyobb élmény alighanem az volna, amikor rekonstruálni kellene a múltat, olyanná tenni, ahogyan talán már csak az emlékeinkben jelenik meg olykor. Ennek a filmnek szaga van. Ködnek, ruhának, parfümnek, vasnak, esőnek. Igaz, nyirkos kicsit minden jelenet, de ettől egyedi!
A történet olyan, amilyen – már ahogyan volt annak idején is –, bár a neveken változtattak, mert azért a jó öreg Angliában sem nagy dicsőség majdhogynem hőst csinálni közönséges bűnözőkből, nem mintha ne volna erre példa bőven a történelemben, és még csak Angliába sem kell utazni ehhez. További részletek a Zónában!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


