Ha a Lloyds Bank széfjei beszélni tudnának...

Egy világ, ahol a bűnöző a legbecsületesebb

Filmre vitték a híres, 1971-es londoni bankrablás történetét, amikor is egy rakást pénzt vittek el a rablók a Lloyds Bankból, és valami mást is, amiről csak később derült ki, hogy történelem lett belőle. Erről szól Roger Donaldson Banki meló című filmje.

2008.08.29 18:51ZONA

Azért szeretem a megtörtént eseményeken alapuló filmeket, mert el sem hiszem, amikor nézem, hogy mindez megtörtént. Így vagyok a Banki meló című filmmel, amely az 1971-es londoni Lloyds Bank kirámolásáról szól – és persze ezen túl valami egészen emberiről, és arról a tényről, hogy egy banki széfből is képesek kiborulni csontvázak, és hogy az erkölcs mint fogalom nem is több fogalomnál, nem beszélve arról, hogy a mindennapi életre nem is alkalmazható. Nem mondom, hogy tetszik, amiről ez a film szól, és azt sem állítom, hogy követendő példaként kellene emlegetni, de mint film fogyasztható.

Főként a hangulata miatt. Merthogy ősz van a vásznon. Jártam már nyáron is Londonban, de valahogy ősz volt akkor is. Ráadásul Londonban mintha megmaradt volna valami a hatvanas-hetvenes évek világból. Ahogyan a pók szövi a hálóját egy házra, úgy tapad az idő a londoni téglákra. Talán az esővel együtt szívja magába az időt a város, és soha nem süt annyit a nap, hogy elpárologjon. Mindvégig ezt éreztem a filmen. És a színészeknek (például a meglehetősen férfias Jason Stathamnak, és a meglehetősen nőies Saffron Burrowsnak) is jót tesz, hogy ebben az őszben játszhatnak: totális a retrohatás.

A ruhák, az autók, a tárgyak. Ha valaha is filmet forgatnék, a legnagyobb élmény alighanem az volna, amikor rekonstruálni kellene a múltat, olyanná tenni, ahogyan talán már csak az emlékeinkben jelenik meg olykor. Ennek a filmnek szaga van. Ködnek, ruhának, parfümnek, vasnak, esőnek. Igaz, nyirkos kicsit minden jelenet, de ettől egyedi!

A történet olyan, amilyen – már ahogyan volt annak idején is –, bár a neveken változtattak, mert azért a jó öreg Angliában sem nagy dicsőség majdhogynem hőst csinálni közönséges bűnözőkből, nem mintha ne volna erre példa bőven a történelemben, és még csak Angliába sem kell utazni ehhez. További részletek a Zónában!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.