Műhely is várja az érdeklődőket
Mesterségek Ünnepe: Törökország az idei díszvendég
Törökország a díszvendége a szombaton kezdődő Mesterségek Ünnepének, amelyen a Yunus Emre Enstitüsü Budapesti Török Kulturális Központ különleges könyvkészítő műhellyel várja az érdeklődőket.
2014.08.15 14:41MTI
A rendezvényre ellátogatók bepillanthatnak az oszmán kori szerájokban található könyvkészítő műhelyek művészeti tevékenységeibe.
A korszak zenéjét, ruháit és légkörét megjelenítő dekoráció mellett az érdeklődők workshopokon és élő bemutatókon ismerkedhetnek meg a hagyományos könyvkészítő művészettel, a papír és a tinta készítésével, a színek előkészítésével, a kalligráfiával, az oldalak díszítésével és aranyozásával, a borító belső oldalának díszítésével és a könyvkötéssel, valamint néhány kész példányt is megtekinthetnek - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
Az augusztus 20-ig tartó fesztivál kiemelt témája a fémművesség, tehát kovácsok, ékszerkészítők, harangöntők, késesek, rézművesek, tojáspatkolók és ólomkatona-készítők is bemutatják tudásukat a kosárfonók, mézeskalács-készítők, gyertyaöntők, fazekasok és egyéb ősi szakmák képviselői mellett.
A magyar népművészek mellett idén Törökországból is érkeznek kézműves mesterek, így gyöngy, üveg- és borostyán ékszerkészítők, fazekasok, selyem- és gyapjúművészek alkotásait is megtekintheti a közönség. A látogatók megismerhetik azt a cipőkészítő mestert is, aki hagyományőrző török cipőivel hollywoodi szuperprodukciókban (Harry Potter, Trója) is bizonyíthatott már.
Emellett több kirgiz és üzbég kézműves mester is részt vesz az eseményen. A rendezvényen fellépnek mások mellett a Felszállott a páva! című tehetségkutató verseny díjazottjai, a közönség ízelítőt láthat a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és a Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója programjából, az Oroszlános Udvar színpadán divatbemutatókat tartanak.
Hrivnák Tünde kalocsai kollekcióját szombaton láthatják az érdeklődők, 18-án, 19-én és 20-án pedig "Akinek inge vegye magára!" A magyar hagyomány inspirálta divat - alcímmel készül műsor, amelyen megjelennek az Igéző egyedi ruhái, az Örökség Alkotóműhely kézzel hímzett és vintage öltözékei, a Harmony Art stilizált főúri ruhái, Szaniszló Judit és Klátyik Melinda gyönyörű nemezelt kalapjai és stólái.
A török Erdal Salikogl és Kobzos Kis Tamás közös produkciója mellett Szokolay Dongó Balázs, Balogh Kálmán és a Parno Graszt, a Meszecsinka, a Zűrös Banda, Palya Bea, a Vujicsics Zenekar, Pál István Szalonna és bandája szórakoztatja a közönséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06