Szerettei körében érte a halál
Elhunyt Körmendi János színművész
Életének 81. esztendejében elhunyt Körmendi János színművész, író - tudatta a család közlése alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerdán az MTI-vel.
2008.01.09 12:08MTIA Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt türelemmel viselt hosszú betegség után január 6-án, vasárnap szeretettei körében érte a halál. Körmendi Jánost a tárca saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Körmendi János Szegeden született 1927-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1946 és 1951 között végezte. A háború utáni első nagy színésznemzedék tagja, népi kollégista volt, főiskolai osztálytársa Sinkovits Imrének, Márkus Lászlónak, Gyurkovics Zsuzsának. 1951-ben, friss diplomával a zsebében lett a Madách Színház tagja, a körúti társulathoz harmincöt éven keresztül hűséges volt.
1987-ben a Mikroszkóp Színpad társulatához szerződött, ezen kívül fellépett a Thália Színházban, a Radnóti Színpadon, az Operettszínházban, sőt az operaházban is. Több kabarétréfát és tv-bohózatot is írt, a legnevezetesebb közülük Csehov Három nővérének paródiája, amelyet Márkus Lászlóval és Haumann Péterrel adtak elő a Magyar Televízió egyik szilveszteri műsorában. A fergeteges sikerű átirat ma is gyakran szerepel a kívánságműsorokban. Több évtizedes pályája során elsősorban epizódszerepeket kapott, s gyakran néhány mondatban kellett felhívnia magára a figyelmet.
Kiváló komikus volt, művésze a rögtönzéseknek. Játszotta Próbakőt (Shakespeare: Ahogy tetszik), Holofernest (Shakespeare: Lóvá tett lovagok), Miskát (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő), Sylvestert (Moliére: Scapin furfangjai) Novotnyt (Shubert: Három a kislány). Filmekben is láthatta a közönség (Patyolat-akció, Krebsz, az Isten, Te rongyos élet). Levelek az urológiáról című kötete 1974-ben, az Életrajz két felvonásban 1987-ben, a Nyakig a színházban 1990-ben jelent meg.
A népszerű színész, aki hatvan évet töltött a színpadon, több mint egy éve küzdött súlyos betegséggel. Művészi munkáját 1963-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1978-ban lett érdemes művész, 1989-ben kiváló művész. 2002-ben megkapta a Köztársasági Elnök Érdemérme kitüntetést. Csaknem hat évtizedes sokoldalú, művészi munkásságáért, szókimondó és pózmentes alakításaiért 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


