Új lehetőség
Átírták a Golden Globe-díjak szabálykönyvét
A jövőben idegen nyelvű filmeket is nevezhetnek animáció kategóriában a díjra, és a minisorozatok kategóriáját felváltották az egyetlen évadban futó, korlátozott sorozatok kategóriájával.
2014.08.05 22:31MTITheo Kingma, a HFPA elnöke kedden bejelentette, hogy a szövetség televíziós és filmes jelölésekkel foglalkozó számos bizottsága és azok, akik a jelöléseket összeállítják, átfésülték a Golden-Globe-díjak szabályait, hogy először rögzítsék egyetlen dokumentumba azokat.
Az egyik fő kérdés az volt, milyen filmet lehet nevezni animációs filmként, erről nagyon pontos meghatározással akartunk előállni - hangoztatta.
Úgy döntöttek, hogy animációs film az, amelynek 75 százaléka animáció - ahol a mozgást és a karaktereket kockáról-kockára készítik, mozgatják, ahol a munkát animátorok készítik, vagy kézzel rajzolva vagy pixelációval - helyettesítéses animáció -, vagy képkockánként beállított és rögzítési eljárással (stop motion).
A HFPA megnyitotta az animációs film kategóriát az egész világ előtt, még akkor is jelölni lehet a filmet, ha nem mutatták be az Egyesült Államokban, a feltétel az, hogy hazájában a filmet már bemutatták a mozik - ismertette a részleteket az elnök.
Kingma példaként hozta fel Mijazaki Hajao, a japán animáció mestere által 2013-ban készített Kaze Tacsinu (Feltámad a szél) című utolsó munkáját, mint amelyet jelölni lehetne a kategóriában Golden Globe-díjra. (A filmet tavaly még az idegen nyelvű filmek között jelölték a díjra.)
Theo Kingma bejelentette azt is, hogy jövőre január 11-én rendezik a 72. díjátadó gálát. A jelölteket december 11-én ismertetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


