Diadal Debrecenben
Magyar kórus nyerte a Bartók-kórusverseny nagydíját
A Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny és az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2000 eurós Nagydíját a Szebellédi Valéria Liszt-díjas karnagy vezette budapesti Magnificat Ifjúsági Kórus nyerte.
2014.08.03 18:11MTI
freedigitalphotos.net/stockimages
Kerekes Sándor, a fesztivál sajtófőnöke tájékoztatása szerint három kategóriagyőztes és a kamarakórus kategóriában megosztott második helyen végzett két kórus versengett a verseny nagydíjáért vasárnap.
A kórusverseny nagydíját elnyert Magnificat Ifjúsági Kórus az 1990-ben alapított Gyermekkar utódegyüttese, 2009 óta Szebellédi Valéria karnagy vezetésével működik. A kórus tagjai az Erkel Ferenc Általános Iskola zenei tagozatán végzett egykori diákok.
Tevékenységük szerteágazó: a szakmai felkérések mellett, részt vettek a Kodály Zoltán összkiadás CD-felvételein - ismertette a kórus történetének jelentősebb állomásait Kerekes Sándor. Hozzátette: 2012-ben az Europa Cantat Nagyrendezvényen Gyöngyösi Levente díjnyertes művét énekelték Torinóban.
Szebellédi Valéria Liszt-díjas karnagy fontosnak tartja a kortárs szerzők műveinek előadását, több darab ősbemutatója is nevéhez fűződik.
A Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny díjkiosztó és záróünnepségét a rossz időre tekintettel nem az eredetileg meghirdetett helyen, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, hanem a Kölcsey Központ nagytermében tartják vasárnap este - közölte a kórusverseny sajtófőnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


