Suhanj Mickey-hez
Gyorsvasút vezet majd a sanghaji Disneylandbe
A repülőtérről és más városokból is gyors elérhetőséget biztosítva bekötik a kínai gyorsvasúthálózatba a várhatóan jövőre megnyitó sanghaji Disneylandet.
2014.08.03 03:30MTI
Fotó: disneyland.disney.go.com
A Kína szárazföldi területének egyetlen Disneylandje a tervek szerint külön megállót kap majd a keleti Putung városrészben - ismertette a terveket a sanghaji önkormányzat vasúti hivatala. A nagysebességű, akár óránkénti 300 kilométeres sebességgel is közlekedő vonatoknak köszönhetően a vidámpark percek alatt elérhető lesz mind a Putung repülőtérről, mind pedig a Hungcsiao vasútállomásról, kifejezetten a Disneyland miatt városba látogatókat szolgálva. Egyeztetés folyik egy Disney-expressz létrehozásáról is, amellyel a szomszédos tartományok városainak lakóit vonzanák az élményparkba; első körben 17 város hálózatba kötése a terv.
A Disneyland könnyebb elérését a közlekedési hatóság korábban a 11-es metróvonal kiterjesztésével is segítette. Ennek érdekessége, hogy a vonatok belseje és külseje Disney-mesékből ismert figurákkal tarkított, a szintén mesevilágot idéző megállót pedig a városlakók maguk választhatták ki egy internetes szavazás során.
Az 5,5 milliárd dolláros befektetéssel épülő Disneyland ezer hektáron várja majd a látogatókat, és egy 1730 hektáros turistaövezetet is terveztek köré. A témapark a Magic Kingdom mesevilágát kapta központi motívumaként, alapvetően ugyanakkor a kínai kultúrát és ízlésvilágot, a kelet-ázsiai országban kedvelt mesefigurákat, motívumokat és karaktereket veszi alapul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


