Tüdőbetegség következtében
Elhunyt az egyik legismertebb ázsiai-amerikai színész
Elhunyt James Shigeta japán származású amerikai színész.
2014.07.31 04:30MTIShigeta 85 éves korában tüdőbetegség következtében halt meg még hétfőn, Los Angelesben - jelentette a színész fivérére hivatkozva a The New York Times című lap. Ügynöke, Jeffrey Leavitt azt mondta, Shigeta csendben, álmában hunyt el.
Shigeta japán gyökerekkel rendelkező családban született Hawaiin 1929-ben, és ő volt az egyik első ázsiai származású színész, aki sikereket ért el Hollywoodban. Először az 1959-ben bemutatott The Crimson Kimono című filmben szerepelt. Ismertté az 1960-as években vált tévésorozatokban és egészestés filmekben nyújtott alakításaival.
Tehetségét a legígéretesebb fiatal színésznek járó Golden Globe-díjjal jutalmazták 1960-ban. Az elismerést George Hamiltonnal, Troy Donahue-val és Barry Coe-val megosztva kapta.
1988-ban a Bruce Willis főszereplésével forgatott Drágán add az életed című filmben Joseph Tagaki igazgatót alakította, aki nem volt hajlandó átadni a terroristáknak a megtámadott felhőkarcoló biztonsági kódjait.
Shigeta szerepelt a Magnum című televíziós sorozatban, a Kelet könnye (1990), a Jakuza zsaru (1994), a Száguldás életre-halálra (1996) és a FiVér (2000) című filmekben. Utoljára a People I've Slept With című, 2009-es filmben szerepelt a kamerák előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06