Argentínában forgatják
Film Ferenc pápáról, a főszerepben "Che Guevara"!
A filmvásznon örökíti meg Ferenc pápa életét Daniele Luchetti olasz filmrendező.
2014.07.16 23:30MTI
Forrás: Wikipedia
A forgatás október közepén kezdődik Argentínában. A film cselekménye 2013 márciusában zárul, amikor Jorge Mario Bergogliót pápává választották. A főszerepet a Che Guevara: A motoros naplójából ismert argentin színész, Rodrigo De La Serna játssza el.
Luchetti Életünk című filmjét 2010-ben a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában is vetítették, a produkció több kategóriában elnyerte a David di Donatello-díjat, a legrangosabb olasz filmdíjat.
Januárban a 80 éves Liliana Cavani olasz filmrendező jelentette be, hogy Nello Scavo újságíró La lista di Bergoglio (A Bergoglio-lista) című könyve alapján tévésorozatot készít Ferenc pápa életéről. A könyv a mai egyházfőnek az argentin katonai diktatúra ideje alatt betöltött szerepét dolgozta fel. Jorge Mario Bergoglio akkoriban számos, a kormánnyal szemben álló ember életét mentette meg a jezsuiták argentínai tartományfőnökeként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


