"Nem léteznek kompromisszumok"
Ferenc pápa a könnyű drogok legalizálása ellen
"Gondoljunk azokra a fiatalokra, akik nem dolgoznak és nem tanulnak. Számukra nincs kilátás és nincs remény, így a kábítószer könnyű prédájává válnak. Ha ezeknek a fiataloknak olyan alternatívákat kínálunk, mint a munka, az iskola vagy a sport, akkor nem marad hely a kábítószereknek."
2014.06.20 15:43MTI
freedigitalphotos.net/Vichaya Kiatying-Angsulee
Mindenféle kábítószer-használat, így a könnyű drogok legalizálása ellen is állást foglalt pénteken a katolikus egyházfő.
"Ebben a kérdésben nem léteznek kompromisszumok" - szögezte le Ferenc pápa egy római nemzetközi kongresszuson, amelynek témája a kábítószer elleni küzdelem volt.
Az egyházfő szerint a drogfüggőség betegség, amelyet nem lehet helyettesítő gyógyszerekkel kezelni, mert az valójában egyet jelent a probléma előtti meghajlással.
"Mondjatok nemet a drogokra és igent az életre! Így hangzik az üzenet" - hangsúlyozta hallgatóságának Ferenc pápa. Mint mondta, az élet igenlése nem valami elvont dolog, az azt jelenti, hogy a művelődéssel, a sporttal, a munkával és a szeretettel kell foglalkozni.
"Gondoljunk azokra a fiatalokra, akik nem dolgoznak és nem tanulnak. Számukra nincs kilátás és nincs remény, így a kábítószer könnyű prédájává válnak. Ha ezeknek a fiataloknak olyan alternatívákat kínálunk, mint a munka, az iskola vagy a sport, akkor nem marad hely a kábítószereknek" - fogalmazott az egyházfő.
Kiemelte: a könnyű drogok, köztük a marihuána fogyasztásának törvényessé tétele nem megengedhető, hiszen az nem járul hozzá a kívánt sikerek eléréséhez a kábítószer elleni küzdelemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


