Várva várt
Színes programok a Váci Világi Vigalomban
A megszokottnál egy héttel hamarabb, július 18. és 20. között rendezik meg a Váci Világi Vigalom eseményeit, a szervezők színes programokkal várják a látogatókat.
2014.07.13 02:30MTI
Fotó: FB/Váci Világi Vigalom
Retzler Péter, a Váci Városimázs Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az eddigieknél szélesebb, a gyermekek és a fiatalok igényeit még jobban szem előtt tartó kulturális kínálattal készülnek a szervezők.
Közlése szerint több tízezer vendéget várnak, a három nap alatt négy színpadon csaknem kilencven produkciót láthat a közönség. Nemcsak a hagyományos helyszínnek számító főtéren és a Duna-parton, hanem Vác templomaiban, galériáiban is rendeznek kulturális és szórakoztató programokat.
Az újdonságok közül a gyermekeknek szánt vízi parkot emelte ki a főszervező, aki szerint a fiatal korosztályt célzó koncertek közül várhatóan a Balkan Fanatik vonz majd tömegeket, de a pénteki hagyományőrző felvonulás és utcabál iránt is nagy az érdeklődés.
A szombati programok között hastánc-, fitnesz- és önvédelmi bemutató ugyanúgy szerepel, mint Móricz Zsigmond Szerelemjelenetek című műve a leányfalui szekérszínház előadásában. Ugyanezen a napon a ferences templomban a Vox Humana énekkar, a váci székesegyházban pedig a Szent Cecília Kórus szórakoztatja a zenerajongókat, míg a gyerekek az Új Bojtorján együttes koncertjét nézhetik meg.
Vasárnap az operett, a musical, a görög zene és tánc, valamint a country kerül a középpontba, este 6 órától pedig a Mároki kocsma udvarán Vidám költészet címmel humoros irodalmi összeállítást mutatnak be. Várhatóan sokakat vonz majd Berecz András Kossuth-díjas mesemondó is. A vigalom színpadain mások mellett fellép Somló Tamás, az Edda, az R-GO, a MAN-diner, valamint Török Ádám és a Mini. A XXII. Váci Világi Vigalom a hagyományoknak megfelelően látványos tűzijátékkal zárul.
Az ügyvezető elmondta azt is: azért tartják a megszokottnál egy héttel hamarabb a vigalmat, hogy az ne ütközzön a mogyoródi Forma 1-es versennyel és a Művészetek Völgyével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


