Gladiátorfutam is színesíti a programot
Idén gyerekek is nevezhetnek a kocsitolók fesztiválján
A hétvégén rendezik meg a kocsitolók fesztiválját a Komárom-Esztergom megyei Kocs községben. Idén gyerekek is nevezhetek egy könnyített versenyre és gladiátorfutam színesíti a programot.
2014.07.10 12:11MTIAz idén 16. alkalommal megrendezett versenyre 16 csapat jelentkezett. A település emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított főutcáján egy 380 kilós szekérrel fut végig az öttagú legénység 1800 méteres távon. A járművek korabeli megoldással, golyóscsapágy nélküli tengelyekkel szereltek.
A döntőt szombat délután tartják, vasárnap lesz a gladiátorfutam, amikor csak egy ember húzza végig a kocsit a távon. Idén a gyermekeknek is rendeznek futamot, nekik 300 méteres pályát jelöltek ki.
A fesztivál alatt kovács-, szíjgyártó- és bőrműves mesterek kínálják termékeiket, a Magyarországi Kovácsmíves Céh pedig egy szekér-összeállítást mutat be. Az önkormányzat a Kocsról elszármazottak részére is szervez találkozót.
A programot annak emlékére szervezik meg évről évre, hogy a gyors és könnyű szekeret Kocs falu iparosai fejlesztették ki az 1200-as években. A szerkezet akkori újszerűségére jellemző, hogy a "kocsi" szóval és változataival több európai nyelven is ugyanazt a közlekedési eszközt jelölik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06