Sopron
Indul a Volt Fesztivál
Mások mellett az Arctic Monkeys, a Thirty Seconds To Mars, a Morcheeba, a Volbeat, a Hurts, a 25. születésnapját nagykoncerttel ünneplő Tankcsapda, valamint a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató döntősei lépnek fel a kedden kezdődő, és idén már ötnapos VOLT Fesztiválon Sopronban.
2014.06.28 12:35MTI
A Lővér kempingben július 6-ig zajló rendezvényre több mint 100 ezer vendéget várnak a szervezők. A külföldi sztárok mellett a mintegy 150 hazai előadó a metáltól a popon át az elektronikus zenéig a legkülönbözőbb irányzatokat képviseli.
A 22. VOLT Fesztivál húzóneve a brit Arctic Monkeys, amely a fesztivál plusz napján, július 6-án vasárnap este játszik a Telekom nagyszínpadon. Előtte az ír Strypes fog zenélni, azt megelőzően pedig a VOLT Produkció és az MTVA tehetségmutató versenye, a Nagy-Szín-Pad győztese, a Mary Popkids lép színpadra. A Mary Popkids kétszer is fellép az idei VOLT-on, hiszen a Nagy-Szín-Pad többi döntőséhez, az Ivan & the Parazolhoz, a Szabó Balázs Bandájához, Denizhez és a Cloud9+-hoz hasonlóan a keddi nulladik napon az OTP Bank-Petőfi Rádió Színpadon ad koncertet.
A Petőfi Rádió öt napon át több műsorát a VOLT-ról sugározza. A fesztiválozók kivetítőkön nézhetik a futball világbajnokság mérkőzéseit, lesznek családi- és gyerekprogramok, bemutatja gasztronómiai kínálatát a soproni régió.
Az idei fesztiválra a páneurópai piknik 25. évfordulója alkalmából felépítenek egy korabeli, 14 méter magas határőrtornyot, amely mellett szombat délben rendhagyó piknikre várják a résztvevőket bográcsgulyással.
A VOLT-ra kombinált jegyet kínál a GYSEV. A VOLT vonattal és a menetrendszerinti regionális GYSEV-járatokkal érkező fesztiválozók a jegy felmutatásával a soproni helyi autóbusz-közlekedést is ingyen használhatják. A kombinált jegyek belföldi és nemzetközi, nappali és esti tagozatra szóló érvényes diákigazolvánnyal vásárolhatók meg a kijelölt jegypénztárakban és fesztivál honlapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06