A Szentivánéji álommal
X. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán
A tíznapos rendezvényen a londoni Globe Színház Sok hűhó semmiért és a szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színház Macbeth című darabja is látható.
2014.06.28 23:30MTI
Forrás: Wikipedia
A David Doiashvili rendezte Szentivánéji álom című előadást, a budapesti Nemzeti Színházzal közös produkciót a gyulai Várszínpadon láthatja a közönség. A darabot szombaton és vasárnap is játsszák.
Mint írják, a nemzetközi fesztivál egyik kiemelt előadása a Globe színház vendégjátéka, a Sok hűhó semmiért Max Webster rendezésében, amely július 10-én, csütörtökön látható.
Nagy várakozás előzi meg a Macbeth című előadást, amelyet a világhírű belga rendező, Luk Perceval vezetésével május 30-án mutattak be Szentpéterváron, a Balti Ház Fesztivál Színház társulatával. A produkciót július 11-én, pénteken játsszák Gyulán.
Az évad egyik magyar sikere, a székesfehérvári Lear király Cserhalmi György főszereplésével lesz látható a fesztiválon, a Macbeth/Anatómia előadással a Maladype Színház érkezik a felújított gyulai Vigadóba, a Szabadkai Népszínház Macbeth előadását pedig a Tószínpadon játsszák.
Chiléből érkezik az Othello mindössze két szereplővel és bábokkal a Kamaraterem színpadára. Piotr Kondrat lengyel színész a Hamletet játssza el egyszemélyes előadásban a vár körül.
Három koncert is lesz a gyulai programban. A közönség megnézheti Caroll Vanwelden belga énekesnő dzsesszkoncertjét, Petrovics Emil Shakespeare daloskönyve is hallható lesz, valamint a W.H. együttes, Sena és Süveg Márk "Saiid" slam poetry estjére is várják az érdeklődőket.
A tizedik alkalom újdonsága a Shakespeare Fringe Fesztivál öt kora esti programmal a vár körül. Kortársunk még Shakespeare? címmel - a Magyar Shakespeare Bizottsággal együttműködve - kétnapos nemzetközi konferenciát is rendeznek, amelynek díszvendége a neves angol Shakespeare-kutató, Stanley Wells professzor lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


