Világszerte a mozikban pénteken
Megoldódott a Transformers körüli vita
Megoldódott a Paramount Stúdió és egyik kínai partnere közötti vita, így pénteken világszerte mozikba kerül a Transformers-sorozat legújabb része.
2014.06.25 09:47MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
A sina.com kínai hírportál értesülései szerint a múlt héten kirobbant vitát egy "félreértés" okozta.
A film elkészültét 10 millió jüannal (360 millió forint) szponzoráló Pangu Csoport akkor szerződésszegéssel vádolta a Paramountot, mondván, hogy a támogatásért cserébe a filmstúdió - a korábbi megegyezéssel ellentétben - nem a vállalat birtokában lévő szállodában tartotta a film világpremierjét, s a Transformersben is megjelenő hotel képét nem tette rá a poszterekre.
A Pangu a sérelmekért a film bemutatójának ellehetetlenítésével fenyegette az amerikai stúdiót, s az együttműködés teljes megszakítását kezdeményezte. A Paramount azzal védekezett: ő nem vétkes, egy, a szerződéseket kezelő harmadik fél részéről történt mulasztás.
A Paramount mindig is szoros kooperációra törekedett kínai partnerével, s a felelősök megtalálására vizsgálatot indít - jelentette be a vállalat.
A stúdió rendkívül gyorsan reagált a válságra: a kínai fővárosba a hét elejére Michael Bay rendező és a Paramount képviselőivel bemutatót szerveztek, a Pangu Hotelben sajtótájékoztatót adtak, a szálloda elé pedig óriási Transformers-installációt állítottak.
A Paramountnak minden oka megvolt a sietségre, Kína ugyanis a sorozat egyik legnagyobb piaca. Annak első része 45 millió dollárt, második része 72 milliót, 2011-es harmadik része pedig 165 millió dollárt hozott a cégnek, utóbbi az észak-amerikai bevételnek csaknem felével egyenlő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


