Alvás helyett
Múzeumok éjszakája - Programok Pest megyében
A már megszokott kiállítás-megnyitókon, múzeumlátogatásokon, gyermekprogramokon és az elmaradhatatlan tűzugráson kívül idén egyedi ötletekkel is előrukkolnak a szervezők.
2014.06.21 03:30MTIA Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájházban a hajdanvolt kereskedelmi szokások elevenednek meg a fiatalabb korosztályt megcélozva. A boltosinas-képzőben a fejszámolást és a kétkarú mérleg használatát gyakorolhatják, majd már-már elfeledett tárgyakat: pántlikát, csipkeszegőt és más, az egykori vegyeskereskedésekben előforduló árukat készíthetnek az ügyes kezű kicsik. A gasztronómiai kalandozás közben megtudhatják, hogy milyen édességeket ettek 100 éve a gyerekek, majd a szervezők kinyitják és éjfélig nyitva is tartják a boltot, ahol egyebek mellett medve- , selyem- és süvegcukor is kapható, kóstolható, sőt több ínyencség el is készíthető majd.
A százhalombattai Matrica (Mátrika) múzeum előzetes programkínálata szerint "extrém dimenziókba" emelkedhetnek azok, akik megnézik a szombaton nyíló Vasarely-kiállítást, részt vesznek a művészterapeuta-foglalkozáson vagy az interaktív koncerten és a többi kapcsolódó rendezvényen. A százhalombattaiak az érdi Magyar Földrajzi Múzeummal összefogva a két intézmény között óránkénti ingyenes buszjáratot biztosítanak.
Vácott a föld alá is meginvitálják az érdeklődőket szombat este, hogy megismerhessék a város középkori régészeti emlékeit a Szent Mihály-altemplomban. Aki "földközelibb" élményekre vágyik, az egy fotó erejéig középkori és barokk viseletek másolatába bújhat a Tragor Ignác Múzeumban, amelynek udvarán éjfélkor kezdődik a tűzugrás.
Zsámbékon számos programmal készülnek, a romtemplom elől szombat délután induló gyalogtúra, a helyi légvédelmi bázis kincskereső attrakciója, illetve a sváb tájházban a kézzel festett bútorok bemutatása is szerepel a kínálatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06