Szombattól láthatjuk őket
Életnagyságú, mozgó dinoszauruszok a Millenárison
Mintegy negyven életnagyságú, mozgó és hangot kiadó dinoszauruszt tekinthetnek meg az érdeklődők szombattól a budapesti Millenáris Parkban.
2014.06.06 16:42MTI
freedigitalphotos.net/domden
Az augusztus 24-ig látogatható Dinoszauruszok élete című kiállításon az érdeklődők különböző dinoszaurusz fajokat, köztük Tyrannosaurus rexet, Stegosaurust, Triceratopsot, Velociraptort, Protoceratopsot, Hadrosaurust és Diplodocust láthatnak élethűen rekonstruált dzsungeli körülmények között - mondta el Timár Orsolya, a kiállítás egyik szervezője pénteken az MTI-nek.
Hozzáfűzte: a látogatóknak arra is lehetőségük nyílik, hogy felüljenek egy dinoszaurusz hátára, belemásszanak a szájába vagy belenézzenek egy dinótojásba.
Emellett az ásatási zónában megismerhetik a régészeti munka folyamatát, a terület lezárásától kezdve a csontok feltárásáig, a gyerekek pedig paleontológussá válhatnak, hiszen egy T-Rex csontvázat kell megtalálniuk a számukra kialakított területen.
Timár Orsolya elmondta azt is, hogy az Ukrajnából érkezett tárlatot 5 nap alatt építették fel, s a budapesti helyszín után Oroszországba utaztatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


