Visszatérő vendég
Cannes: török film nyerte a kritikusok FIPRESCI-díját
Tavaly az Adele élete című leszbikus szerelmes film kapta díjat, amely később elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát is.
2014.05.23 23:00MTI
Fotó: Wikipedia.org
Nuri Bilge Ceylan török rendező Téli álom című filmjének kapta a 67. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját.
Tavaly az Adele élete című leszbikus szerelmes film kapta díjat, amely később elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát is.
A Téli álom című filmjében Ceylan kameráját a kicsiny anatóliai faluban, Kappadókiában állította fel, ahol a film főszereplője, a hatvan év körüli volt színész, Aydin (Haluk Bilginer) egy szállodát működtet, amelyet nyáron szívesen látogatnak a turisták. Télen azonban a vidék teljesen kihalt, és a felvilágosult és gazdag entellektüel szerepében megjelenő Aydin egyedül találja magát fiatal feleségével és elvált nővérével.
A török rendező visszatérő vendégnek számít Cannes-ban, ahol kétszer elnyerte a második legjelentősebb díjat, a zsűri Nagydíját és egyszer a legjobb rendezőnek járó elismerést is megkapta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


