Fehér Isten
Mundruczó filmje fődíjat nyert Cannes-ban!
Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte el pénteken a 67. cannes-i filmfesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját.
2014.05.23 20:17MTIMundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte el pénteken a 67. cannes-i filmfesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját.
A rendezőnek a film "egyetemességéért és a felejthetetlen élményért" odaítélt Un certain regard elnevezésű elismerést a zsűri elnöke, Pablo Trapero argentin filmrendező, forgatókönyvíró, producer adta át a Fesztiválpalota Debussy-termében rendezett ünnepélyes átadón. A közönség hosszú ovációval ünnepelte Mundruczó Kornélt, aki a forgatókönyv társszerzőjével, Wéber Kata színésznővel közösen vette át a díjat.
A rendező köszönetet mondott a cannes-i fesztiválnak, amiért meghívta legújabb filmjét a szerinte legjobb programba, valamint alkotótársainak és a több mint kétszáz kutyának, amelyekkel a Fekete Isten forgatta.
A 39 éves rendezőnek ez a hatodik filmje, és az ötödik, amely meghívást kapott a világ legrangosabb filmes találkozójának hivatalos programjába. Közülük a Delta 2008-ban elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díját.
A Fehér Isten magyar-német-svéd koprodukcióban készült, vezető producere Petrányi Viktória.
Mundruczó Kornél alkotása révén először szerepelt a Magyar Nemzeti Filmalap gyártási támogatásával készült játékfilm a cannes-i filmfesztiválon.
A film négylábú főszerepét, a Hagent alakító Body és Luke egyébként délután elnyerték a legjobb kutya alakításért járó Palm Dog-díjat (Kutya Pálma-díjat) is.
A cannes-i fesztivál hivatalos programját mintegy 1800 benevezett játékfilmből állították össze a szervezők. Az Un certain regard szekcióba a hivatalos versenyprogramhoz hasonlóan 18-20 filmet válogat be Thierry Frémaux művészeti igazgató. Idén 20 film kapott meghívást.
fotó: filmtekercs.hu
Az önálló szekciót 1978-ban alapította Gilles Jacob, a fesztivál akkor újonnan kinevezett igazgatója, jelenlegi elnöke a filmnyelvet megújító filmek bemutatására. A program alapvető célja kezdetekben az volt, hogy elsősorban még ismeretlen, fiatal filmesek eredeti és alternatív alkotásainak nemzetközi elismertetését és forgalmazásba kerülését elősegítse. A szekcióba meghívott filmek között sokáig nem is osztottak díjakat.
A válogatás legjobbjának odaítélhető elismerést 1998-ban Un certain regard díj elnevezéssel alapította a fesztivál. Ezt egy filmrendezőkből és filmes szakemberekből álló nemzetközi zsűri ítéli oda. A díjjal járó 30 ezer euró (9,3 millió forint) - amelyet 2005 óta a Fondation Groupama Gan ajánl fel - a film francia forgalmazóját illeti.
A fődíj mellett a zsűri két másik filmet is jutalmazott: a zsűri díját Ruben Östlund svéd rendező Turist című vígjátékának, a különdíjat pedig Wim Wenders dokumentumfilmjének Sebastiao Salgado brazil fotóművészről ítélték oda.
Ezenkívül Ensemble (együttes) díjat kapott a Party girl című film francia rendezőtriója, Marie Amachoukeli, Claire Burger és Samuel Theis. A legjobb alakításért pedig Davil Gulpilil ausztrál színészt jutalmazták, aki Rolf de Heer rendező Charlie's country című filmjének főszerepét játssza.
Az Un certain regard a művészfilmek kategóriájának számít, de a résztvevők nem feltétlenül a legfiatalabb korosztályhoz tartoznak és nem kevésbé ismertek, mint a hivatalos versenyprogramba meghívott alkotók. Idén például ebben a szekcióban mutatják be Mathieu Amalric francia színész-rendező legújabb filmjét, valamint Ryan Gosling kanadai és Asia Argento olasz színészek rendezéseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


