Felülmúlta a várakozásokat
657 ezer dollárért kelt el George Harrison gitárja
A várakozásokat felülmúló áron, 657 ezer dollárért (146 millió forint) kelt el szombaton egy New York-i árverésen egy elektromos gitár, amelyet George Harrison használt a Beatles együttes tagjaként az Egyesült Államok meghódítását megelőző években.
2014.05.19 02:30MTI
freedigitalphotos.net/J Fry
Harrison az 1962-ben készült, fekete-fehér Rickenbacker 425-ös gitáron játszott 1963-as brit televíziós szereplései során és az I Want to Hold Your Hand, illetve a This Boy című számok 1963 őszi lemezfelvételén is.
A Julien's Auctions aukciósház 400 és 600 ezer dollár közötti eladási árra számított a szombati árverést megelőzően. A gitárt Harrison az Egyesült Államokban vásárolta 1963-ban, az illinois-i Mount Vernonban, ahova nővérét ment meglátogatni.
A zenei relikviákból tartott szombati árverésen 187 ezer dollárt adtak egy kézírásos plakátért, amelyre John Lennon és Yoko Ono rajzolt krikszkrakszokat 1969-es montreali "ágybanfekvős" háborúellenes performansza során.
Egy Höfner márkájú basszusgitárt, amelyet az 1960-as évek közepén használt kölcsönhangszerként Paul McCartney, 125 ezer dollárért vásároltak meg.
Elvis Presley egy fehér fellépőruhája, amelyet egy 1971-es koncertjén használt a rock and roll királya, 197 ezer dollárt ért meg egy licitálónak. Egy 1990-es évjáratú, nyitható tetejű piros Rolls-Royce Corniche III, amely valaha Lady Gagáé volt, 125 ezer dollárért talált vevőre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


